U18-as válogatott: másodjára siker Ciprus ellen

2012.10.25. 13:18
Címkék
A szerdai 3–3-as döntetlen után ezúttal 4–2-re nyert a magyar U18-as labdarúgó-válogatott a korosztályos Európa-bajnokságra készülő Ciprus U19-es együttese ellen – adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.
A Székely György – Baksa Dénes (Marcsek Ákos, 58.), Asztalos Dávid, Pataki Zsolt, Nagy Dominik – Ádám Erik (Ács Ádám, 66.), Szalánszki Bálint (Medgyes Zoltán, 73.), Németh Márió – Osváth Attila, Bobál Gergely (Farkas Zoltán, 78.), Varga Szabolcs összeállítású U18-as válogatott már a második percben hátrányba került, de Bobál gyors duplájával, a 12. percre már a mieinknél volt az előny. A félidőre Osváth találatával kétgólos előnnyel vonult a magyar csapat, és bár a ciprusiak a második játékrészben még szépítettek, végül Farkas beállította a 4–2-es sikert. Mészöly Géza csapatát azok a játékosok alkotják, akik a tavasszal csaknem kiharcolták a részvételt a kontinenstornára. A korosztály 2014-ben résztvevője lesz az U19-es Európa-bajnoki nyolcas döntőnek, mivel a tornát hazánkban rendezik. „Egy remek iramú mérkőzésen több nagyon jó egyéni teljesítményt is láttam a csapatunkban – mondta a mérkőzés után az mlsz.hu-nak Mészöly Géza szövetségi edző. – Elsősorban technikailag nőttünk az ellenfelünk fölé, ezzel kompenzálni tudtuk a fizikai hátrányunkat. A keretbe meghívott új játékosok nagyon jó teljesítményt nyújtottak, a későbbiekben kellemes gondjaink lehetnek a csapat összeállításakor, nagy lesz a harc a válogatottba kerülésért. Két meccsen hét gólt szereztünk egy jó erőkből álló ciprusi együttes ellen, ezt mindenképpen nagy fegyverténynek tartom, s bár védekezésben is sikerült előrelépnünk, az öt kapott gól jelzi, hogy ebben még fejlődnünk kell a következő időszakban.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Ciprus U19–Magyarország U18 2–4 (1–3)
A magyar gólszerzők: Bobál G. (2), Osváth, Farkas Z.


Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
1 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
3 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton

Úszás
4 perce

Egygólos hátrányban a Loki a szünetben – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
6 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
13 perce

Törökország nem lassít: Lukaku hivatalos a Fenerben, Vlahovics orvosira megy a Besiktashoz – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
35 perce

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
38 perce

Zlatko Dalic lett az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válogatottjának kapitánya – hivatalos

Minden más foci
58 perce