U15-ös válogatott: gól nélküli döntetlen Szlovákia ellen

Vágólapra másolva!
2012.10.30. 15:07
Címkék
Az U15-ös válogatott a héten két határmenti mérkőzést játszik Szlovákiával, ebből az elsőt kedden rendezték Szencen – adta hírül az mlsz.hu.

Az 1998-as születésű játékosokból álló U15-ös korosztályos válogatott szeptemberben Svájc ellen mutatkozott be, ezen a héten pedig két alkalommal is Szlovákia hasonló korú fiataljaival mérkőzik meg. A kedd délelőtti szenci összecsapáson a Demjén Patrik – Nemes Barna (Molnár Péter, 22), Patik Márton, Szalai Attila, Gergényi Bence – Tajti Mátyás (Hegedűs Tamás, 72.), Cseszlai Bence, Vogyicska Bálint – Dragóner Filip (Lassú Zsombor, 63.), Bíró Bence (Szász Balázs, 72.), Árva Bence (Tóth Máté, 47.) összetételben lépett pályára válogatott.

Küzdelmes találkozót vívott egymással a két csapat, kiegyenlített volt a játék, kevés igazán nagy helyzet alakult ki. Az első félidő közepén a hazaiaknak volt egy hatalmas lehetőségük, amelyet Demjén Patrik védett, majd nem sokkal később Tajti Mátyás kapufájával válaszoltunk. E két helyzetet leszámítva inkább pontrúgásokból, beadásokból próbálkoztak a felek, és a 80 perces játékidő végéig nem született gól.

„Elsősorban az igyekezetet, a fegyelmezettséget lehet dicsérni, a játékfelépítést tekintve még van csiszolnivalónk. A kerettagok jelentős részének ez volt az első nemzetközi megmérettetése, ők becsületesen helytálltak a bemutatkozó meccsükön" – értékelt a mérkőzés után Pisont István szövetségi edző.

Legfrissebb hírek

A hajrában szerzett fejesgóllal nyert Mainzban a Köln

Német labdarúgás
1 perce

NB II: Budapest Honvéd FC–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
10 perce

NB II: az 5. forduló mérkőzései – élő eredménykövető!

Labdarúgó NB II
16 perce

NB II: Szentlőrinc–FC Ajka

Labdarúgó NB II
16 perce

NB II: Budafoki MTE–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
21 perce

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
22 perce

Grealish gólpasszokat adott, Pickford büntetőt védett – győzelemmel debütált új stadionjában az Everton

Angol labdarúgás
39 perce

Kettős emberelőnyben ütötte ki a Lorient a Rennes-t a breton derbin

Francia labdarúgás
39 perce
Ezek is érdekelhetik