Régiók Kupája: csoportelsőként döntős a magyar válogatott!

2012.10.28. 20:03
Címkék
Nagy bravúrt hajtott végre a kelet-magyarországi NB III-as labdarúgókból összeállított magyar amatőr válogatott: az UEFA Régiók Kupája második selejtezőkörében hibátlan teljesítménnyel megnyerte a csoportját, így bejutott a nyári döntőbe.

A magyar válogatott a Csehországban megrendezett selejtezőtorna első fordulójában a házigazda Zlínt verte meg 2–1-re, majd a skót együttest 4–2-re.

Vasárnap következett a minidöntő, ugyanis a mieink a szintén hatpontos Württemberggel (Németország) csaptak össze. Együttesünk esélyt sem adott német ellenfelének, 6–1-re kiütötte azt, Domokos Imre mesterhármast jegyzett. A magyar csapat így százszázalékos teljesítménnyel végzett a harmadik csoport élén, s ezzel bejutott a 2013 nyarán megrendezendő döntőbe. A fináléban a nyolc selejtezőcsoport győztese vesz részt.

„Gondosan elemeztük a Württemberg játékát a meccs előtt, felkészültünk az ellenfélből, ami sokat segített – nyilatkozta az UEFA-nak a magyar amatőrgárda trénere, Feczkó Tamás. – Hittünk benne, hogy győzhetünk a németek ellen, de nem gondoltuk volna, hogy ekkora különbséggel. A küzdőszellemünk és a csapatmunkánk kiváló volt. Úgy jöttünk Csehországba, hogy minden meccsünket meg akartuk nyerni, ami szerencsére sikerült is. A döntőre is ilyen étvággyal megyünk majd."

Kóka Róbert csapatkapitány elmondta: egymásért is küzdöttek a pályán, fantasztikus dolog, hogy kilenc pontot szerezve jutottak be a fináléba. A fegyelmezettség, a koncentráció és az egységesség voltak a magyar együttes legfőbb erényei.

UEFA RÉGIÓK KUPÁJA (AMATŐR EB)
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
Keleti régió–Württemberg (német) 6–1

A 3. SELEJTEZŐCSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1 Keleti régió (magyar) 3 3 0 0 12 4 8 9
2 Württemberg (Németország) 3 2 0 1 11 7 4 6
3 Zlín (Csehország)
3 1 0 2 7 8 –1 3
4 Közép-Nyugat Skócia
3 0 0 3 5 16 –11 0

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
3 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
5 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton

Úszás
7 perce

Egygólos hátrányban a Loki a szünetben – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
8 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
16 perce

Törökország nem lassít: Lukaku hivatalos a Fenerben, Vlahovics orvosira megy a Besiktashoz – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
37 perce

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
40 perce

Zlatko Dalic lett az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válogatottjának kapitánya – hivatalos

Minden más foci
1 órája