Válogatott: szlovák játékvezető fúj a magyar-izraeli meccsen

2012.08.14. 15:13
Címkék
Szerdán 20.30 órakor a magyar labdarúgó-válogatott a vb-selejtezők előtti utolsó felkészülési meccsét játssza a Puskás-stadionban, és a találkozón szlovák játékvezetői hármas működik közre.

A találkozón Ivan Kruzliak lesz a játékvezető, munkáját honfitársai, Peter Chládek és Tomas Vorel segítik, míg a tartalék játékvezető feladatait Varga Zsolt látja el – írja az mlsz.hu.

A jelenleg 28 éves Ivan Kruzliak kapusként kezdte a labdarúgó-pályafutását, de egy súlyos sérülés miatt befejezte a játékot, és ekkor döntötte el, hogy édesapjához hasonlóan ő is játékvezető lesz. A szlovák élvonalban 2009-ben debütált, első nemzetközi mérkőzését pedig tavaly vezette. Idén ő fújta a sípot az U17-es Európa-bajnokság döntőjében, a német–holland összecsapáson.
Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
48 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
49 perce

Takács Boglárka a 8. lett 200 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
52 perce

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
1 órája

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
1 órája

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
1 órája

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
1 órája

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
1 órája