Válogatott: Benajunnal érkeznek Budapestre az izraeliek

2012.08.07. 12:06
Címkék
Eli Guttman, az izraeli labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 24 fős keretét a mieink elleni, jövő szerdai felkészülési mérkőzésre. A névsorban ott szerepel a Chelsea középpályása, Josszi Benajun valamint az egyik legnagyobb izraeli tehetségnek tartott Ben Szahar is.

Az izraeli válogatottnak kétségkívül Josszi Benajun a legnevesebb és alighanem a legjobb játékosa, de a Chelsea középpályása nélkül sem lenne egy kézlegyintéssel elintézhető együttes a közel-keleti.

Egyfelől az Eb-selejtezőkben simán a lettek és a grúzok (no meg az egy ponttal záró máltaiak) előtt végzett, még ha a két „nagy", Horvátország és Görögország ellen nem is szerzett pontot, másfelől pedig Benajun mellett azért akad klasszis a keretben: a védő Tal Ben Haim ugyancsak megjárta a Chelsea-t, noha immár a Portsmouthban poroszkál; Beram Kajal a Celtic 24 éves középső középpályása, aki súlyos sérülésből tért vissza a szezon végén; a legnagyobb izraeli tehetségnek tartott Ben Szahar pedig 2006-ban, 16 évesen került a londoni kékekhez, bár egyelőre képtelen beváltani a hozzá fűzött reményeket: a Chelsea folyamatosan kölcsönadta, hogy aztán az Espanyol legyen az állandó kenyéradója, a nyártól pedig a berlini Herthában szerepel. Persze, azért a FIFA-világranglistán mindössze 82. válogatottról beszélünk.

AZ IZRAELI KERET
Kapusok: Dudu Avat (Mallorca), Daniel Amosz (Hapoel Ironi Kirjat Smona), Ariel Harus (Beitar Jerusalem)
Hátvédek: Tal Ben Haim (Portsmouth), Dan Mori (Bnei Jehuda Tel-Aviv), Rami Gerson (Standard Liege), Ejtan Tibi (Hapoel Ironi Kirjat Smona), Samuel Scheiman (Maccabi Haifa), Juval Spungin (Omonia Nicosia), Elad Gabai (Hapoel Ironi Kirjat Smona), Sir Cedek Tibi (Hapoel Ironi Kirjat Smona)
Középpályások: Josszi Benajun (Chelsea), Gil Vermouth (Kaiserslautern), Avichai Jadin (Hapoel Tel-Aviv), Almog Cohen (Nürnberg), Maor Melikszon (Wisla Kraków), Lior Refaelov (FC Bruges), Beram Kajal (Celtic), Hen Ezra (Maccabi Haifa), Bibrasz Natcho (Rubin Kazany)
Támadók: Tomer Hemed (Mallorca), Itaj Sekter (Kaiserslautern), Omer Damari (Hapoel Tel-Aviv), Ben Szahar (Hertha BSC)

 

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
13 perce

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
18 perce

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
44 perce

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
2 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
3 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik