Válogatott: A játékosok csalódottak, de jó, hogy Dzsudzsák betalált - Egervári

2012.08.15. 22:55
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott Izraellel felkészülési mérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban. A találkozó után a mieink szövetségi kapitánya, Egervári Sándor elmondta, játékosai csalódottak, és egyelőre nem tudja, hogyan áll majd fel a csapat a szeptemberi vb-selejtezőkön.

„Az első félidőben szervezettebben játszottunk, és ez a második félidő elejére is lendületet adott. De nem tudtuk megismételni a júliusi teljesítményünket, és ennek voltak magyarázhatóbb és kevésbé magyarázhatóbb okai. Nagyon fontos, hogy a következő hetekben mindenki utolérje magát" – kezdte Egervári Sándor a meccs utáni sajtótájékoztatót.

„Csalódottak vagyunk, a játékosokkal együtt többet vártunk, és az sem ment fel minket, hogy jó csapat ellen játszottunk. Szeretnénk minél többet fejlődni" – tette hozzá a szakember, aki a meccsen megsérülő futballistáinkról és kerethez nem csatlakozó Gera Zoltán állapotáról is beszélt.

„Komannak aláfordult a bokája egy rúgást követően. Gera Zoli térdébe egy kis folyadék került, de már jó eséllyel edzhet klubcsapatával, így talán a Liverpool ellen játszhat is" – mondta a mester, hozzátéve: Juhász Rolandot is sérülés miatt cserélte le, de Korcsmár Zsolt kiválóan helyettesítette.

Egervári szerint pozitív, hogy a klubjában az utóbbi időben nem remeklő Dzsudzsák Balázs eredményes volt a meccsen.

„Örömteli, hogy Balázs hosszú idő után gólt rúgott, miután a klubjában sem volt eredményes. Volt egy jó rágyorsítás a támadóinktól, ebből lenne szükség többre" – nyilatkozta a szakember, aki még nem tudja, hogyan áll majd fel a magyar csapat az első világbajnoki selejtezőn.

„Az izraeliek játéka nem hasonlítható vébé-selejtezős ellenfeleinkhez. Még nincsenek csúcsformában a játékosok, ehhez szükség van néhány hétre. A hajrában abban bíztam, Szabics beállítása talán felpörgetheti a támadójátékot. Ma így álltunk fel, számos dolog befolyásolhatja a három hét múlva összeállítandó kezdőcsapatot. Mészáros Norbival gyorsabb lett a védekezésünk, de hogy a három-négy védő közül ki fog kezdeni szeptemberben, ez csak három hét múlva derül ki" – zárta mondandóját Egervári.

Legfrissebb hírek

Klekner Hanga a 7. lett rúdugrásban az Eb-n

Atlétika
5 perce

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
6 perce

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
9 perce

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
16 perce

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
33 perce

Urbán Zita a 15. helyen végzett 3000 méter akadályon az atlétikai Eb-n

Atlétika
54 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
1 órája