U21-es válogatott: egygólos siker az északírek ellen

2012.08.15. 19:27
Címkék
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzést játszott, és 3–2-re legyőzte Észak-Írországot Tatabányán. Az első félidőt követően 1–1 volt az állás, de a folytatásban két gólt szerezve elhúzott Róth Antal együttese, az északírek a ráadás perceiben tizenegyesből szépítettek.

A magyar válogatottnak már nincs esélye kijutni az Európa-bajnokságra, így nyugodtan lehetett kísérletezgetni. A mieink Gosztonyi András kiugratása után szereztek vezetést, de a vendégek nem sokkal később egy szabadrúgás utáni fejessel egalizáltak.

1–1-es első félidőt követően a szünetben beálló Beliczky Gergő szinte azonnal betalált, majd a szintén csereként pályára lépő Radó András találata tette biztossá a vezetésünket. Az összképen még az sem igazán változtatott, hogy az északírek a hosszabbításban büntetőből még be tudtak találni.

U21-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 3–2 (1–1)
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 200 néző. Vezette: Hameter (osztrák) (ifj. Tóth V., Berettyán P.)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi (Dibusz, a szünetben) – Sváb (Farkas N., a szünetben), Kádár, Fodor (Haraszti, 72.) – Bódi (Radó, a szünetben), Tischler (Beliczky, a szünetben), Gosztonyi (Balázs B., 61.), Simon Á. (Windecker, 61.) – Fiola, Szolnoki (Proklet, 24.), Kovács I. (Litauszki, 72.). Szövetségi edző: Róth Antal
ÉSZAK-ÍRORSZÁG: Devlin (Glendinning, a szünetben) – Thompson (J. Robinson, 82.), McKewon, Jones (Boyce, 65.), Hegarty (McCashin, 72.) – McEleney (Magennis, a szünetben), Ball, Mitchell – Gray, McAlinden (McDaid, a szünetben), Dallas (Winchester, 82.). Szövetségi edző: Stephen Robinson
Gólszerző: Gosztonyi (1–0) a 18., McEleney (1–1) a 25., Beliczky (2–1) a 47., Radó (3–1) a 60., Gray (11-esből, 3–2) a 94. percben
MESTERMÉRLEG
Róth Antal: – Örülök, hogy a mérkőzést megnyertük, bár hullámzó volt a játékunk. Remélem, hogy a selejtezőkre okulunk a hibákból, hisz minden mérkőzést szeretnénk megnyerni. Azok után, hogy a kinti találkozókon pariban voltunk a csapatokkal.
Legfrissebb hírek

Klekner Hanga a 7. lett rúdugrásban az Eb-n

Atlétika
1 perce

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
3 perce

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
6 perce

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
13 perce

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
30 perce

Urbán Zita a 15. helyen végzett 3000 méter akadályon az atlétikai Eb-n

Atlétika
50 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
1 órája