MLSZ: a Groupama szerződést hosszabbított a szövetséggel

MTI MTIMTI MTI
2012.08.15. 17:17
Címkék
A Groupama Garancia Biztosító Zrt. további három évvel, 2015-ig meghosszabbította szerződését a Magyar Labdarúgó-szövetséggel (MLSZ).  

Az MTI-hez eljutott szerdai közlemény szerint ennek értelmében a cég – amely továbbra is szponzora az MLSZ-nek – a sportolók mellett a szövetség által rendezett felnőtt és utánpótlás-válogatott futballmérkőzéseken részt vevő nézők biztosításáról is gondoskodik.

A cég végzi emellett a játékvezetői testület, valamint a szövetség elnökségi tagjainak és minden – a mérkőzésekre ellátogató – szurkolónak a biztosítását is. A két szervezet célja ezzel, hogy a korábbinál még szorosabbra fűzzék az együttműködést.

A szerződés az MLSZ keretében sportoló és érvényes versenyengedéllyel rendelkező labdarúgók élet- és baleset-biztosításán kívül a futballmérkőzéseken részt vevő, érvényes belépőjeggyel rendelkező nézők élet- és baleset-biztosítására is kiterjed a meccs helyszínén a mérkőzés teljes ideje alatt, valamint a találkozó kezdete előtt és után egy órával akkor, ha még az eseménynek helyt adó terület kapuin belül tartózkodik a néző, és ott éri káresemény.

A válogatott játékosok a versenyeken és edzéseken emellett magasabb szintű biztosítási védelemben is részesülnek. A biztosítási csomag a fentieken kívül tartalmazza a tipikus sportbalesetnek számító részleges és teljes boka- és térdszalagszakadás, csonttörés és csontrepedés, műtéti beavatkozások, valamint a kórházi ápolások fedezetét is, a szerződésben foglaltak alapján.

Legfrissebb hírek

A Genoa legyőzésével folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
14 perce

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
25 perce

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
1 órája

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
2 órája

„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
2 órája

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda-világkupán

Vízilabda
2 órája

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
3 órája

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik