Gera, Hajnal, Priskin és Elek is készülhet a hollandok ellen

2012.08.27. 14:34
null
Elek ismét pályára léphet a hollandok ellen (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
A magyar válogatott szeptember 7-én Andorra ellen kezdi meg szereplését a világbajnoki selejtezősorozatban, négy nappal az idegenbeli összecsapás után pedig Hollandia ellen lép pályára a Puskás-stadionban. Egervári Sándor szövetségi kapitány kihirdette a két mérkőzésre készülő keretét.

Egervári Sándor szövetségi kapitány 23 fős keretet hirdetett a két mérkőzésre, a csapatban helyet kapott az izraeliek ellen kisebb sérülés miatt hiányzó Gera Zoltán és Hajnal Tamás, valamint az előző válogatott meccseket kihagyó Elek Ákos is – adta hírül az mlsz.hu.

„Nagy várakozással tekintünk a soron következő négy tétmérkőzés elé, hiszen ahhoz, hogy elérjük álmainkat, nagyon jó őszi rajtot kell vennünk – nyilatkozta Egervári Sándor szövetségi kapitány. – Az elmúlt hónapok során mindent annak rendeltünk alá, hogy minél jobban felkészüljünk a következő egy-két hónapban ránk váró feladatokra. A keretben túl nagy változás nem történt, eltekintve attól, hogy néhány rutinos, korábban sérüléssel bajlódó játékos már teljes értékű munkát végez, és visszatért a keretbe."

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)
Király Gábor (1860 München)
Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők:
Halmosi Péter (Szombathelyi Haladás)
Juhász Roland (Anderlecht)
Korcsmár Zsolt (Brann Bergen)
Laczkó Zsolt (Sampdoria)
Lipták Zoltán (Győri ETO)
Mészáros Norbert (DVSC-Teva)
Varga József (DVSC-Teva)
Vanczák Vilmos (Sion)
Középpályások:
Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)
Elek Ákos (DVTK)
Gera Zoltán (WBA)
Gyurcsó Ádám (Videoton)
Hajnal Tamás (VfB Stuttgart)
Koman Vladimir (FK Krasznodar)
Pintér Ádám (Real Zaragoza)
Szakály Péter (DVSC-Teva)
Támadók:
Németh Krisztián (Roda JC)
Priskin Tamás (Alanyija Vlagyikavkaz)
Szalai Ádám (Mainz)
Szabics Imre (Sturm Graz)

 

Legfrissebb hírek

Három félidő után döntetlenre áll a párharc – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
4 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
5 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
10 perce

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
25 perce

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
31 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
49 perce

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
58 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája