Strandfutball: a nyolcaddöntő után is élnek a vb-s remények

2012.07.04. 12:40
Címkék
A magyar strandlabdarúgó-válogatott életben tartotta a világbajnoki szereplés reményét, miután a moszkvai európai kvalifikációs torna nyolcaddöntőjében 6–3-ra legyőzte a cseh nemzeti csapatot. A magyar válogatott bejutott a legjobb nyolc közé, amelyből négy jut ki a 2013-as tahiti világeseményre.

A magyar válogatott remekül kezdett a találkozón: az első harmad második felében pillanatok alatt háromgólos előnyre tett szert, miután kihasználta a cseh kapus bizonytalankodásait. A csehek ugyan büntetőből szépítettek, de a mieink még az első szünet előtt visszaállították a háromgólos különbséget.

A második harmadban a meccs során először kisebb fölénybe került a cseh csapat, ismét szépített az ellenfél (majd egy labdát a kapu torkából sikerült kirúgni), az újabb magyar gól után viszont már nem maradt átütőerő a csehekben.

A legjobb nyolc közé jutó válogatottakat a folytatásban két négyes csoportra osztják, amelyben mindenki játszik mindenkivel, majd az első két helyezett nyer részvételt a vb-re. A mieink mellett biztosította már a helyét a nyolc között Hollandia és Fehéroroszország is. Az már biztos, hogy az elkövetkező három nap mindegyikén vár a magyar csapatra egy-egy mérkőzés.

STRANDLABDARÚGÁS, VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, MOSZKVA
NYOLCADDÖNTŐ
Csehország–Magyarország 3–6 (1–4, 1–1, 1–1)
Gólszerzők: Chalupa (11., 13.), Karda (26.), ill. Badalik (7.), Ughy (8.), Fekete V. (9.), Jaksa (12.), Besenyei (16.), Weisz (33.)
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Hollandia–Izrael 4–3
Fehéroroszország–Görögország 4–3
Lengyelország–Azerbajdzsán 6–5
Ukrajna–Törökország 7–4

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
2 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
3 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
3 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
3 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
4 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
4 órája