Női válogatott: pont nélkül zártuk az utolsó idegenbeli selejtezőt

Vágólapra másolva!
2012.06.17. 10:10
Címkék
Női válogatottunknak nem sikerült visszavágnia Izlandnak a hazai vereségért, idegenben 3–0-ra kapott ki Kiss László együttese.

A női válogatott utolsó idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőjén lépett pályára szombaton, ezúttal a csoportgyőzelemre is esélyes Izland volt az ellenfél. A két csapat ősszel szoros meccset játszott egymással Pápán, akkor az északiak szerencsés körülmények között 1–0-ra győzni tudtak.

A reykjavíki összecsapáson Kiss László a Szőcs Réka – Szabó Boglárka, Gál Tímea, Demeter Réka, Szeilt Szilvia – Smuczer Angéla, Szuh Erika (Pádár Anita, 81.), Rácz Zsófia (Csiszár Henrietta, 46.), Zágor Bernadett (Megyeri Boglárka, 60.) – Nagy Anett, Vágó Fanni összetételű csapatot szerepeltette.

Az izlandiak jól kezdtek, már a 7. percben megszerezték a vezetést. A magyar válogatottnak a félidő közepén volt egy igen jó periódusa, a hazai kapusnak rövid időn belül két bravúrt is be kellett mutatnia, hogy megakadályozza az egyenlítő találatot. A félidő vége azonban már ismét a hazaiaké volt, s a 42. percben sikerült növelniük az előnyüket.

A második játékrész egyes periódusaiban jól állta a sarat csapatunk (a szögletarány a lefújáskor például 4:2 volt a javunkra), olyannyira, hogy, bízva a szépítésben, Kiss László a hajrára középpályás helyett támadót cserélt be. Pádár Anitának volt is két jó lövése, a gólszerzés azonban ezúttal nem jött össze, míg az izlandiak a 86. percben megszerezték harmadik találatukat is, ezzel 3-0-ra megnyerték a találkozót.

A magyar válogatott szerdán ismét Eb-selejtezőt játszik, a továbbjutásra szintén esélyes belgákat fogadja Szombathelyen.

Legfrissebb hírek

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
7 perce

Copa Sudamericana: félbeszakadt a nyolcaddöntő argentin–chilei párharca

Minden más foci
38 perce

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
41 perce

Megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal, Torinóból vesz középpályást a Forest – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
50 perce

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
1 órája

Kilencven éve született Dömötör Zoltán, aki nem lőtt – ejtett

Népsport
1 órája

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
1 órája

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik