MLSZ: „igazságtalan, de jogszerű döntés” született az U17-esek ügyében

MTI MTIMTI MTI
2012.04.13. 12:28
Címkék
Amit arról a nap folyamán korábban már beszámoltunk, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elutasította a magyar fellebbezést, így 17 éven aluli válogatottunk nem lehet ott a szlovéniai kontinenstornán. Bár a döntés várható volt, a Magyar Labdarúgó-szövetség jogi és sajtóirodájának vezetője, Borbély Zoltán a távirati irodának elmondta: szerinte igazságtalan, de jogszerű döntés született.

„Tulajdonképpen várható volt a döntés, hiszen itt a fair play szelleme és a speciális szabályok ellentmondásban vannak – nyilatkozta Borbély Zoltán. – A fegyelmi szabályzat egyértelműen fogalmaz, két sárga lapos jogosulatlan játék esetén 3–0, kivéve akkor, ha a vétlen csapat jobb eredményt ért el. Az UEFA alapszabálya kimondja a fair play szellemét, mi erre hivatkoztunk, és ténybeli bizonyítást vezettünk le, azonban a fellebbviteli bizottság azt mondta, hogy itt a belga–orosz mérkőzésről volt szó, tehát a magyar csapat tulajdonképpen kívülálló. Az már sovány vigasz, hogy az orosz szövetség elnézést kért a magyartól, és az is, hogy ennek voltak személyi következményei is. Ugyanakkor amit a sors elvett a szerintem igazságtalan, de jogszerű döntéssel, azt visszaadta azzal, hogy ez a generáció tud majd két év múlva játszani az U19-es Európa-bajnokságon Magyarországon.”Borbély Zoltán. – A fegyelmi szabályzat egyértelműen fogalmaz, két sárga lapos jogosulatlan játék esetén 3–0, kivéve akkor, ha a vétlen csapat jobb eredményt ért el. Az UEFA alapszabálya kimondja a fair play szellemét, mi erre hivatkoztunk, és ténybeli bizonyítást vezettünk le, azonban a fellebbviteli bizottság azt mondta, hogy itt a belga–orosz mérkőzésről volt szó, tehát a magyar csapat tulajdonképpen kívülálló. Az már sovány vigasz, hogy az orosz szövetség elnézést kért a magyartól, és az is, hogy ennek voltak személyi következményei is. Ugyanakkor amit a sors elvett a szerintem igazságtalan, de jogszerű döntéssel, azt visszaadta azzal, hogy ez a generáció tud majd két év múlva játszani az U19-es Európa-bajnokságon Magyarországon.”

Legfrissebb hírek

Csordás, Bátyi és Tóth Flóra kikerült a magyar női jégkorong-válogatott keretéből

Jégkorong
21 perce

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros

Egyéb egyéni
45 perce

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja

Labdarúgó NB I
1 órája

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
1 órája

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2 órája

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
2 órája

Vívás: nem jártak közel tőrözőink a vb-éremhez Rióban

Utánpótlássport
3 órája

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik