Labdarúgás: szentmisét tartottak Puskás Ferenc emlékére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.11.17. 21:20
null
A koncerten Mozart Requiemje hangzott el (Fotó: MTI)
Címkék
Csütörtök este a budapesti Szent István Bazilikában szentmisét tartottak Puskás Ferenc, az Aranycsapat legendás labdarúgója halálának ötödik évfordulója alkalmából.

Az est díszvendégei Puskás Ferenc özvegye, Erzsébet asszony és a legendás rádióriporter, Szepesi György voltak. Ott volt Czene Attila sportért felelős államtitkár és megjelentek a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, valamint a Magyar Futball Akadémia növendékei. A szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök celebrálta.

A hagyományokhoz híven idén is felhangzott Szöllősi Zoltán költő Puskás Ferenc ravatalánál című verse, amelyet Nemcsák Károly színművész, a József Attila színház igazgatója előadásában hallgathattak meg a vendégek.

Ezt követően jótékonysági koncertet rendeztek a Bazilikában, itt az Alzheimer-kór – amelyben a Száguldó Őrnagy is szenvedett – magyar áldozataira emlékeztek.

Az esten többek között fellépett Kováts Kolos Kossuth-díjas operaénekes, Molnár András Kossuth-díjas operaénekes és Berkes Gabriella musical színművész. A hangverseny dirigense Virágh András Liszt-díjas orgonaművész-karnagy volt. A koncerten Mozart Requiemje hangzott el.

Legfrissebb hírek

Jövő kedden fogadja a Qarabagot a Ferencváros

Bajnokok Ligája
14 perce

Angelosz Foszkolosz: Vállaltam a kihívást, kiléptem a komfortzónámból

Vízilabda
15 perce

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
16 perce

Budapesten debütál a sztárokkal teletüzdelt új versenysorozat, az Atlétikai Világdöntő

Atlétika
21 perce

„Teljes tiszteletlenség!” – Donnarumma ügynöke jogi lépéseket fontolgat

Francia labdarúgás
1 órája

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
1 órája

Holtfáradt Paris Saint-Germain vár a Tottenhamre az európai Szuperkupában

Bajnokok Ligája
1 órája

Fiatal szlovén centert igazolt a Győr

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik