– Münchenben van?
– Hol máshol? – kérdezett vissza Király Gábor.

– Kedd este volt a mérkőzés, szerda reggel beszélgetünk, és a legtöbb válogatott játékos alighanem még itthon van...
– Nagyon fontos volt nekem a keddi meccs, de tudja, elég öreg vagyok ahhoz, hogy másfél hetes távollét után mielőbb a családom mellett legyek. Viktória lányom és Matyi fiam is iskolába jár, Németországban maradtak, nem tudtak hazajönni, ezért úgy voltam vele, amint csak lehet, elindulok vissza.

– Nem túl fárasztó egy nehéz meccs után annyit vezetni?
– A mérkőzés feszültsége lassan megy ki az emberből, és hat óra alatt Münchenben voltam. Az éjszakai autókázás nekem megért annyit, hogy én ébresszem a gyerekeimet, én készítsek nekik reggelit, én vigyem el őket a suliba. Kinyitották a szemüket, és az volt az első szavuk: apa, de jó, hogy végre itthon vagy! Ezt hallani nem hat, hatszáz óra vezetést is megér nekem.

– A sztrádán eszébe jutott, hogy a találkozó utolsó pillanataiban egyedül közelített a magyar kapu felé az egyik finn csatár?
– Igen. Végigpörgettem az eseményeket, átgondoltam, melyik szituációban mit kellett volna esetleg másként csinálnom. Az említett helyzet megoldása nem volt egyszerű feladat, hiszen ha a támadó szemből jön, és nem megyek elég közel hozzá, van helye elrúgni a labdát mellettem, ha viszont túlságosan kimegyek elé, hogy minél többet takarjak a kapuból, átemelheti felettem. Ilyen esetben kiszolgáltatott helyzetben van a kapus. Persze kell, hogy legyen valami ötleted ilyenkor is. Felkínáltam a csatárnak az egyik sarkot, és ahogy lendítette a lábát, érzékeltem, hogy a bal kezem, bal lábam felé akar célozni, ezért egy pillanattal korábban talán el is indultam abba az irányba, és szerencsére elakadt bennem a labda. Jólesett, hogy ezt a védést sokan szóba hozták a meccs után, de volt néhány eset, amely kívülről talán nem tűnt olyan veszélyesnek, de belülről nagyon is annak éreztem. Azt nem akarom szajkózni, hogy szitált a labda, mert ez már unalmas, de kiszámíthatatlanul jön néha, az biztos.

– Hányas osztályzatot adott volna magának?
– Majd ha az újságíró áll a kapuban, akkor osztályozok – úgy értem, nekem a védés a dolgom, önöknek, tudósítóknak pedig az értékelés. Nem szeretem osztályozni magam, inkább a saját feladatomra összpontosítok.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!