Válogatott: Ibra formáján nagyon sok fog múlni – Fehér Csaba

2011.09.02. 19:51
Címkék
A 19.45 órakor kezdődő Magyarország–Svédország mérkőzés előtt korábbi válogatott játékosok is nyilatkoztak a Nemzeti Sport Online-nak.  

„Úgy gondolom, mindenki tisztában van az erőviszonyokkal, ráadásul a helyzetünket a sok hiányzó is nehezíti. Ennek ellenére persze mindenki bizakodó, és reménykedik a győzelemben, én is. Meghatározó lesz, hogy Ibrahimovic milyen formában futballozik majd" – nyilatkozta az NSO-nak a korábbi válogatott védő, Fehér Csaba.

Az Újpesttel a napokban szerződést bontó futballista a saját jövőjével kapcsolatban elmondta, még nem döntötte el, hogy milyen szinten futballozik tovább. A játékot nem szeretné abbahagyni, de könnyen lehet, hogy alacsonyabb osztályban folytatja.

A korábban szintén az Újpestben játszó Lőw Zsolt szerint a svéd válogatott most is hasonló erőt képvisel, mint amikor még ő is játszott ellenük.

„A korábbi években, amikor még én is játszottam az északiak ellen, hasonlóan erősek voltak a svédek, mint most. Ibrahimovic már akkor is szerepelt, de ott volt például Mellberg vagy Ljunberg is. Ez a mostani csapat is nagyon erős, ennek ellenére nem reménytelen a helyzetünk. A most csapatba kerülő újakat nagyon fűti majd a bizonyítási vágy, ez előnyünkre válhat" – fogalmazott a volt válogatott futballista.

Legfrissebb hírek

Macsó Máté: Ez a fura gól megfogta a csapatot

Labdarúgó NB I
28 perce

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató vk-döntő második számában

Egyéb egyéni
45 perce

Dibusz Dénes: Egy ilyen félidőn elmehet a bajnokság

Labdarúgó NB I
50 perce

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
53 perce

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
8 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
8 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik