Válogatott: Fejlődtek a magyarok, de ha kell, ismét döntök - Ibrahimovic

2011.09.01. 15:15
Címkék
A svéd labdarúgó-válogatott esélyesként érkezett Budapestre, de a Zlatan Ibrahimovic vezette északiak jól tudják, hogy a pénteki Európa-bajnoki selejtező teljesen más mérkőzés lesz, mint az eddigiek. Az AC Milan sztárja a találkozó előtti sajtótájékoztatón elmondta, sérülése ellenére is kilencven percig fogja támadni a magyarok kapuját, és az adódó helyzeteiből betalál majd.

A svéd együttes csütörtök délben landolt Ferihegyen, majd 14.45-kor sajtótájékoztatót tartott a Westend Hilton Hotelben. Az eseményen Erik Hamrén szövetségi kapitány mellett a skandinávok legnagyobb sztárja, Zlatan Ibrahimovic vett részt, aki elmondta, teljesen új meccs lesz a pénteki, de ha olyan helyzet adódik, akkor ismét betalál.

„A lábam már jobban van, folyamatosan javul, és nem is gondolkoztam azon, hogy kihagyjam ezt a nagyon fontos találkozót. Korábban is játszottam ilyen állapotban, akár edzésről volt szó, akár tétmeccsről, és holnap is kilencven percet fogok a pályán tölteni" – kezdte Ibrahimovic.

„A pénteki mérkőzésen a legfőbb feladat, hogy sok helyzetet teremtsünk, majd ezeket rendre gólra kell váltani. A korábbi összecsapások nehezek voltak a magyarok ellen, ám mindkét csapat fejlődött az elmúlt években, így nem számítok könnyű meccsre" – tette hozzá az AC Milan labdarúgója.

Legfrissebb hírek

Katona Levente: Nehéz megállítani a paksi csatárokat

Labdarúgó NB I
1 perce

„Ez a Holdon is tizenegyes” – Arbeloa kifakadt a Real Madrid Girona elleni döntetlenje után

Spanyol labdarúgás
5 perce

Különdíjjal jutalmazták a Nemzeti Sportrádió műsorát az AIPS-kongresszuson

Egyéb egyéni
12 perce

Győzelemmel kezdtek a mieink a női 3x3-as kosár vb-selejtezőn

Kosárlabda
26 perce

A kihívás: 100 nap után kellene csodát tennie Pinezits Máténak

Labdarúgó NB I
33 perce

Népsport: nem volt esélyünk a tanítómesterek ellen

Népsport
51 perce

Hátvéd a kávézó pultja mögött – interjú a vb-t kezdő magyar válogatott Odnoga Lottival

Képes Sport
1 órája

Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik