– Mikor hiányzott fontos meccsről legutóbb?
– Ha jól tudom, amikor Albániában nyertünk Torghelle Sándor góljával – mondta Juhász Roland. – Akkor is volt esélyünk a második helyre, ezért számított fontos mérkőzésnek, mint ahogy a pénteki is, sajnálom, hogy kihagytam.

– Milyen nézője a válogatottnak?
– Hangos... Pénteken, a kilencvenedik percben, amikor Rudolf Gergely a hálóba lőtt, talpra ugrottam, ahogy a stadionban mindenki – meg ahogy, gondolom, a televízió előtt ülők is. A sérültek, az eltiltottak, kimaradók együtt nézték a meccset, és egymást ölelgettük fent éppen úgy, ahogy a srácok lent a kapu mögött. Amúgy nem vagyok jó nézőnek, sokkal több drukk van bennem, mint amikor a pályára lépésre várok. Amikor megérkeztem a stadionhoz, és megláttam a szurkolókat magyar zászlókkal, sálakkal, volt bennem némi rossz érzés, hogy kimaradok az élményből. A meccs előtt zavart, hogy nem tudok ott tenni a győzelemért, ahol a legjobban szeretnék. Ideges voltam, nem tudom, miért, sokkal jobban, mint amikor játszom.

– Hogyan éli meg, hogy bár kétségkívül a védelem alapembere, a válogatott ön nélkül nyerte meg a fontos meccset?
– Nagyon örültem, az első és legfontosabb a csapat sikere – és ez nem üres duma, elhiheti nekem. Nem volt bennem sértődés, hogy nélkülem érték el a győzelmet, nem voltam irigy, féltékeny azokra, akik kiharcolták a bravúros diadalt, nem sajnáltam tőlük a szeretet, amely a szurkolóktól feléjük áradt. Egy csapat vagyunk, a győzelemért szurkoltam, csak ez érdekelt, és szorítottam azokért, akik a pályán voltak, mert tudom, nekem is drukkolnak a vonalon kívüliek, ha én játszom. Ez összetartó társaság, a sikerhez mindenki hozzá akarja tenni a magáét.

– Beszélt az önt helyettesítőkkel, hiszen már többször is játszott a svédek ellen?
– Arról nem, hogy mi a teendő Zlatan Ibrahimovic ellen, ugyanis ő olyan klasszis, aki ellen nem lehet felkészülni. Laczkó Zsolttal viszont beszéltem arról, hogy hiba lenne csak Ibrára figyelni, mert Johan Elmander is roppant veszélyes csatár. Ibrahimovic néha nem mozdul egy-egy hosszúnak tűnő átadásra, Elmander azonban egy perc nyugtot sem hagy a védőknek – erre hívtam fel Zsolt figyelmét. Ha belegondol, éppen Elmander rúgott kapufát, ő készítette elő a svédek gólját, szóval jó, hogy a meccs nagy részében ki tudták kapcsolni a srácok.

– Meglepődnénk, ha nem játszana Moldovában.
– Én pedig egyáltalán nem – annyi nagy tehetség volt már a magyar futballban, aki nem vitte semmire, hogy jó volt látni Korcsmár Zsoltot. Végre egy ígéret, aki akkor bizonyít, amikor a legjobban kell! Olyan magabiztos volt, mintha már tizedszer játszana Ibra ellen. Nem sértődöm meg, ha a padon ülök és Kisinyovban azzal tudok hozzájárulni a győzelemhez, hogy frissítőt viszek a védőknek, amikor áll a játék – csak győzzünk, mert semmi más nem foglalkoztat.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!