Euro 2012: horvát játékvezető a magyar válogatott moldovai meccsén

2011.09.03. 17:25
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntésének értelmében horvát játékvezető fújja a sípot a magyar válogatott moldovai Eb-selejtezőjén.

A vezetőbíró Ivan Bebek lesz, aki 34 éves kora ellenére már nyolc év nemzetközi tapasztalattal bír. A fiumei biztosítási ügyintéző mindössze 23 éves korában mutatkozott be az élvonalban, akkor éppen édesapja volt a játékvezetői bizottság elnöke.

Bebek a játékvezetés mellett karatéban is sikereket ért el, junior országos bajnoki címig jutott.

Az első számú horvát játékvezető 2008-ban Kassai Viktorhoz hasonlóan negyedik játékvezetőként működött közre az Eb-n. A vb előtti bő keretben is ott volt, ám az utolsó keretszűkítés után elveszítette esélyét a dél-afrikai szereplésre.

A selejtezősorozatban korábban a Csehország–Skócia összecsapást dirigáló Bebek 2007-ben U17-es, 2009-ben U20-as vb-n vezethetett. A BL-ben 2007 novemberében mutatkozott be, két csoportmeccs található a neve mellett. Sem a magyar, sem a moldovai válogatottal nem találkozott még.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
6 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
7 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
7 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
7 órája

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
7 órája

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
7 órája

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik