Válogatott: Feczesin üzenget, de nála és Tőzsérnél is vannak jobbak - Egervári

Vágólapra másolva!
2011.08.29. 16:54
Címkék
A Svédország elleni pénteki és a jövő heti Moldova elleni Eb-selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjai ma találkoztak Telkiben, ahol Egervári Sándor szövetségi kapitány sajtóbeszélgetés keretében válaszolt az újságírók kérdéseire. A szakember többek között a keretből kimaradó játékosokról is beszélt. 

„Huszti Szabolcs magát zárta ki a keretből, fel sem vetődik bennem a meghívása. Tőzsér Danit kiváló játékosnak tartom, más képességei vannak, mint amire nekünk most szükségünk van. Azon képességekből, amik neki mint belső középpályásnak megvan, nem ő a legerősebb" – kezdte a felsorolást kérdésre válaszolva Egervári Sándor szövetségi kapitány.

„Buzsáky Ákos egy év után lejátszotta a második mérkőzését, figyeljük őt. Feczesin Robi még nem játszott bajnoki mérkőzést. Üzenget, de nagyot valószínűleg nem változott. Meg kell őt még néznünk, de ismerjük őt. Debrecenben közeli ismereteket szereztünk róla, de úgy érzem, hogy a támadószekcióban jelenleg jobb játékosokat hívtam meg, mint amilyen ő, nem tudok egyszerre hét csatárt meghívni" – tette hozzá a szakember. (Feczesin a Serie B 1. fordulójában pályára lépett, és gólt is szerzett, az ő találatával került előnybe a Brescia a Vicenza elleni győztes meccsen –– a szerk.)

A szövetségi kapitány elmondta, Dzsudzsák Balázs sérülése miatt nem teltek nyugodtan az elmúlt éjszakái, de bízik benne, hogy a sok rossz után jót is kapunk a sorstól.

„Reménykedem, hogy a Szalai Ádám sérülése óta megélt rengeteg kellemetlen történést visszakapjuk valahol a sorstól, akár már a következő két mérkőzésen" – tekintett előre Egervári Sándor.

„Reális emberek vagyunk. A svéd válogatott még Budapesten is esélyesebb, de szeretnénk felborítani a papírformát. Egyetlen meccsnek sem úgy indulunk neki – még a hollandiai amszterdami meccsnek sem úgy vágtunk neki –, hogy ne győzelemre játszanánk. Nyilván ezt várja tőlünk a közvélemény is" – mondta a pénteki találkozóval kapcsolatban a kapitány.

Legfrissebb hírek

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
39 perce

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
1 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
2 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
2 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
2 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
3 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
3 órája
Ezek is érdekelhetik