Női labdarúgás: az U19-es válogatott Gyulán lelépte Romániát

2011.08.31. 21:49
Címkék
A portugáliai Európa-bajnoki selejtezők előtt utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a Turtóczki Sándor által irányított magyar U19-es női labdarúgó-válogatott, amely Gyulán fölényesen, 4-0-ra nyert Románia ellen, adta hírül az mlsz.hu.

Turtóczki Sándor az Aschenbrenner Réka – Tatai Krisztina , Beke Adrienn (Tóth Barbara, 81.), Pinczi Anita, Sándor Zita (Balogh Henrietta, 65.) – Jakab Kata (Gaál-Szabó Beáta, 77.) – Mosdóczi Evelin (Gyöngyösi Alexandra, 65.), Csiszár Henrietta, Szabó Boglárka, Nagy-Peti Kitti (Siska Odett, 81.) – Palkovics Nóra összetételű együttest küldte pályára.

A mieink már a 2. percben vezetést szereztek, az első igazán veszélyes akciónk végén Csiszár Henrietta vette be az ellenfél kapuját. A folytatásban a vendégek előtt is adódtak lehetőségek, de kapusunk, Aschenbrenner Réka remek formában védett, részben ennek köszönhetően sikerült egygólos előnnyel zárnunk a félidőt. A második játékrészben feljavult a mieink támadójátéka, és Csiszár második góljával, valamint Palkovics Nóra duplájával 4–0-ra megnyertük a mérkőzést.

„Egy jó román csapat ellen játszottunk színvonalas mérkőzést, amely kiválóan szolgálta felkészülésünket a portugáliai Eb-selejtezőkre. Kapusunk kitűnő teljesítményt nyújtott, és a támadójátékunk is kreatív volt, védekezésben azonban még javulnunk kell a tétmérkőzésekig” – mondta az mlsz.hu-nak Turtóczki Sándor a találkozót követően.

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a 2028-as olimpiával vonulna vissza

Tenisz
8 perce

Öttusa-vk: Koleszár Mihály döntős Kairóban, Bőhm Csaba búcsúzott

Egyéb egyéni
8 perce

Csoportelsőként elődöntősök a mieink a női 3x3-as kosár vb-selejtezőn

Kosárlabda
1 órája

Knueppel, Flagg vagy 26 év után döntetlen – duke-os szobatársak versenyeznek az NBA év újonca címért

Amerikai sportok
1 órája

Dénes Vilmos csapata visszajutott a belga élvonalba

Légiósok
1 órája

Bejött a Veszprém receptje: lehengerlő első meccs után taktikus visszavágó

Kézilabda
1 órája

Katona Levente: Nehéz megállítani a paksi csatárokat

Labdarúgó NB I
2 órája

„Ez a Holdon is tizenegyes” – Arbeloa kifakadt a Real Madrid Girona elleni döntetlenje után

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik