Felkészülés: A közönségünk is jól szórakozott - Egervári Sándor

2011.08.10. 22:12
Címkék
Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az Izland ellen 4–0-ra megnyert találkozót követően elmondta, hogy jó játékkal sikerült ráhangolódni a svédek elleni Európa-bajnoki selejtezőre.

„A vonalvédekezésük mögötti üres területeket próbáltuk megtámadni. Örülök, hogy magabiztos, jó játékkal tudtunk ráhangolódni a svédek elleni mérkőzésre" – kezdte a találkozó utáni nyilatkozatát a Sport Tv-ben Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A szakember a fiatalokról is beszélt, elsősorban Korcsmár Zsolt teljesítményét emelte ki.

„Megállták a helyüket a fiatalok. Korcsmár különösen jó játékkal rukkolt elő, magabiztos volt. A felkészülés közepén van jó néhány játékosunk, de remekül álltak hozzá a mérkőzéshez, annyira felpörgették magukat, hogy dicséretet érdemelnek" – tette hozzá a kapitány, aki szerint a támadók azért már a második félidőben néha túlságosan is „szerették" a labdát.

„Talán sokszor jobban élvezték a játékot a támadók, mint kellett volna. Rudolf Gergely már többet dédelgette a labdát, mint kellett volna, de a vállalkozó kedvet és a megoldásaikat örömmel láttuk, és nem csak innen a kispadról. A közönségünk is jól szórakozott."

„Több kulcsemberünk is hiányzott, de látva ezt a játékot, nyugodtan készülhetünk a svédek elleni mérkőzésre. Masszívabb ellenfélre számítottam, de ez egyben a magyar válogatott dicsérete is" – ezt már a találkozót követő sajtótájékoztatón mondta Egervári.

Legfrissebb hírek

A Király új kalandja – Bobory Balázs publicisztikája

Amerikai sportok
12 perce

Elégedett semlegesek – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
12 perce

Újpest, új érzés; Makélélé: A mi Realunkhoz senki sem fog felérni

E-újság
21 perce

Női kosár-vb: negyeddöntős a címvédő Egyesült Államok is

Kosárlabda
38 perce

Lamine Yamal duplázott, az FC Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
45 perce

Korai ZTE-gól pecsételte meg a Puskás Akadémia sorsát – képgaléria

Labdarúgó NB I
48 perce

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka és Alcaraz is folytatja menetelését

Tenisz
54 perce

A 98. percben jött a dráma az ETO és a Honvéd meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
54 perce