Válogatott: Juhász meglepődött a sárgán, Vanczák rosszul tudta

2011.06.09. 09:18
Címkék
Mint korábban beszámoltunk róla, három gólt szerzett a magyar válogatott San Marino ellen, de két alapembert elveszített a Svédország elleni, szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőre. A továbbjutási remények életben tartása miatt kulcsfontosságú találkozón sem Juhász Roland, sem Vanczák Vilmos nem játszhat, miután Serravalléban mindketten sárga lapot kaptak.

„Nem éreztem úgy, hogy hazai szabadrúgás járt volna a belépőmért – értékelte saját esetét az Anderlecht középső hátvédje. – Meglepődtem, hogy a bíró egyáltalán lefújta a megmozdulást. Odamentem hozzá, jeleztem, hogy nem értek egyet az ítéletével, és úgy tűnt, el is fogadta a véleményemet. Visszakocogtam a helyemre, és amikor megfordultam, megdöbbenve láttam, hogy sárgát ad. Állítom, túlságosan fontos szerepet kapott a játékvezető ezen az összecsapáson, hat lapot osztott ki, ennyire nem volt feszült a mérkőzés. Bosszant, hogy emiatt kell kihagynom a svédek elleni selejtezőt."

A csapatkapitányi karszalagot a sérült Gera Zoltántól megöröklő Juhász Roland mellett Vanczák Vilmos sem érzi jogosnak a sárga lapját. A Sion védője egyenesen azt állítja: hozzá sem ért az ellenfél játékosához. S hogy tisztában volt-e a fenyegető veszéllyel?

„Azt hittem, hogy ez volt az első sárgám – mondta a jobbhátvéd. – Nem tudtam, hogy vigyáznom kell a szabálytalanságokkal, de megmondom őszintén, éles mérkőzésen nem is igen tudom kontrollálni magam. Hogy kikkel pótol minket a svédek elleni meccsre a kapitány? A meglévő keretből meg tudja oldani a gondot, hiszen a helyemen játszhat Lázár Pál, középen pedig Pintér Ádám."

 

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
5 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
5 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
6 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
6 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
6 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik