A találkozón a magyar válogatott Nacsa Péter – Oláh Zsolt, Farkas Norbert, Kelemen Dávid, Vernes Richárd (Nagy Gergő, 66) – Szolnoki Roland, Ugrai Roland (Elek Bence, 79), Baráth Botond, Skriba Máté – Czár Richárd, Erdélyi László összeállításban lépett pályára.Nacsa Péter – Oláh Zsolt, Farkas Norbert, Kelemen Dávid, Vernes Richárd (Nagy Gergő, 66) – Szolnoki Roland, Ugrai Roland (Elek Bence, 79), Baráth Botond, Skriba Máté – Czár Richárd, Erdélyi László összeállításban lépett pályára.
Filip Naumcsevszki góljával Macedónia került előnybe a 26. percben, aztán az első félidő vége előtt tíz perccel két döntő jelenetre is sor került: előbb Skriba Máté egyenlített büntetőből, majd a macedónok csapatkapitányát, Darko Micevszkit kiállította a játékvezető.
A fordulás után Skriba újabb tizenegyesével átvették a mieink a vezetést, Szolnoki Roland 71. percben esett találatával pedig már 3–1 volt ide – nem sokáig, mert Filip Timov egy perccel később szépített.
A végére Dino Najdoszki második sárga lapja miatt kilenc emberre fogyatkozott a macedón csapat, Nagy Gergő pedig a 90. percben lezárta a nyitott kérdéseket, megszerezve a negyedik magyar gólt.
A 7. csoport másik mérkőzése a csoportelsőségről, így az Eb-kvalifikációról döntött Törökország és Németország között. A német csapat Leitner révén a 13. percben elhibázott egy büntetőt, és meg is bűnhődött ezért, amikor a 22. percben Muhammet Demir szabadrúgásból megszerezte a vezetést a házigazdáknak. Törökország megtartotta minimális előnyét, így kijutott a romániai U19-es Eb-re, amelynek a házigazda és a török csapat mellett még Belgium, Csehország, Görögország, Írország, Szerbia és Spanyolország lesz a résztvevője.
„Nagyon kellett ez a siker, örülök, hogy győzelemmel zártuk a tornát - értékelt az mlsz.hu-nak a lefújás után Szepessy László. – Nem volt könnyű meccs, nehezen tudtuk megtörni a macedón csapatot. Az utolsó percig küzdelemre késztetett bennünket az ellenfél, érezhetően sokat kivettek játékosainkból az elmúlt napok mérkőzései. Úgy érzem, a tornán a realitás érvényesült, a törökök voltak az elitkör legjobbjai, megérdemelten jutottak tovább. Kis szerencsével a németek ellen játszhattunk volna egy szoros meccset, és a házigazdák ellen is másképp alakult volna az eredmény, ha nem állítják ki három játékosunkat. A torna megmutatta, hogy nagyon sok munkára lesz még szükség ennél a korosztálynál, a futballistáktól ugyanis teljesen idegen volt az a ritmus, amivel az első két meccsen szembesültek, és megtapasztalhatták, hogy mind dinamikában, mind csapatjátékban van még hová fejlődniük."
| 7. CSOPORT, 3. FORDULÓ |
| Macedónia–Magyarország 2–4 (1–1) |
| Gólszerző: Naumcsevszki (26.), Timov (72.), ill. Skriba (34., 53. – mindkettő 11-esből), Szolnoki (71.), Nagy G. (90.) |
| Kiállítva: Micevszki (35.), Najdoszki (74.) |
| Törökország–Németország 1–0 (1–0) |
| Gólszerző: Muhammet Demir (22.) |
| 1. CSOPORT | ||||||||
| 1. | Belgium | 3 | 2 | 1 | 0 | 4 | 2 | 7 |
| 2. | Portugália | 3 | 2 | 0 | 1 | 4 | 1 | 6 |
| 3. | Horvátország | 3 | 1 | 0 | 2 | 3 | 4 | 3 |
| 4. | Észtország | 3 | 0 | 1 | 2 | 0 | 4 | 1 |
| 2. CSOPORT | ||||||||
| 1. | Spanyolország | 3 | 2 | 1 | 0 | 6 | 2 | 7 |
| 2. | Anglia | 3 | 2 | 1 | 0 | 5 | 3 | 7 |
| 3. | Svájc | 3 | 1 | 0 | 2 | 6 | 7 | 3 |
| 4. | Montenegró | 3 | 0 | 0 | 3 | 2 | 7 | 0 |
| 3. CSOPORT | ||||||||
| 1. | Görögország | 3 | 3 | 0 | 0 | 5 | 2 | 9 |
| 2. | Franciaország | 3 | 2 | 0 | 1 | 5 | 2 | 6 |
| 3. | Szlovákia | 3 | 1 | 0 | 2 | 6 | 4 | 3 |
| 4. | Fehéroroszország | 3 | 0 | 0 | 3 | 0 | 8 | 0 |
| 4. CSOPORT | ||||||||
| 1. | Írország | 3 | 2 | 1 | 0 | 4 | 0 | 7 |
| 2. | Olaszország | 3 | 2 | 0 | 1 | 4 | 4 | 6 |
| 3. | Ukrajna | 3 | 0 | 2 | 1 | 1 | 2 | 2 |
| 4. | Lengyelország | 3 | 0 | 1 | 2 | 2 | 5 | 1 |
| 5. CSOPORT | ||||||||
| 1. | Csehország | 3 | 2 | 1 | 0 | 3 | 1 | 7 |
| 2. | Oroszország | 3 | 1 | 2 | 0 | 4 | 2 | 5 |
| 3. | Hollandia | 3 | 0 | 2 | 1 | 2 | 3 | 2 |
| 4. | Izrael | 3 | 0 | 1 | 2 | 3 | 6 | 1 |
| 6. CSOPORT | ||||||||
| 1. | Szerbia | 3 | 2 | 0 | 1 | 10 | 3 | 6 |
| 2. | Wales | 3 | 2 | 0 | 1 | 6 | 5 | 6 |
| 3. | Norvégia | 3 | 2 | 0 | 1 | 7 | 4 | 6 |
| 4. | Moldova | 3 | 0 | 0 | 3 | 0 | 11 | 0 |
| 7. CSOPORT | ||||||||
| 1. | Törökország | 3 | 3 | 0 | 0 | 10 | 2 | 9 |
| 2. | Németország | 3 | 2 | 0 | 1 | 8 | 1 | 6 |
| 3. | Magyarország | 3 | 1 | 0 | 2 | 5 | 11 | 3 |
| 4. | Macedónia | 3 | 0 | 0 | 3 | 3 | 12 | 0 |






