U21: Róth Antal kijelölte húsztagú keretét a touloni tornára

2011.05.30. 18:46
Címkék
Róth Antal szövetségi edző a hétfői edzést követően kijelölte keretét a touloni U21-es labdarúgótornára. A magyar korosztályos válogatott kedden utazik a dél-franciaországi városba, ahol csütörtökön, Kína ellen játssza első csoportmérkőzését.

Lázár Bence és Tischler Patrik kihagyja a nemzetközi tornát (mindketten előre jelezték ezt), Balázs Benjámin vállsérülése miatt marad otthon, Simon Ádám viszont felgyógyult és bevethető lesz.

„Kikértük az MLSZ orvosi bizottságát vezető dr. Varga Péter Pál véleményét is, aki arról tájékoztatott bennünket, hogy Simon Ádám állapota megnyugtató, várhatóan bevethető állapotban lesz a mérkőzésekre" – mondta el Róth Antal az mlsz.hu-nak.

Az U21-es válogatottunk június 2-án Kína ellen játszik16.45 órától Hyeresben, két nappal később 16.15-től Nizzában Mexikó következik, majd június 6-án, 18 órától Aubagne-ban lépnek pályára Gosztonyi Andrásék. Az elődöntőket – melybe a két csoport első két helyezettje jut be – június 8-án tartják, a döntő 10-én lesz Toulonban.

AZ U21-ES VÁLOGATOTT 20-AS KERETE
Kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők: Fiola Attila (Paks), Katona Máté (Vasas), Kádár Tamás (Newcastle), Kálnoki Kis Dávid (MTK), Litauszki Róbert (Újpest), Sváb Dániel (Ferencváros), Szokol Zsolt (Újpest)
Középpályások: Balogh Balázs (Újpest), Bódi Ádám (Debrecen), Egerszegi Tamás (Újpest), Gosztonyi András (Videoton), Kiss Máté (Győr), Simon Ádám (Haladás/Palermo), Simon Krisztián (Újpest), Tajthy Tamás (Újpest)
Csatárok: Balajti Ádám (Újpest), Eppel Márton (MTK), Futács Márkó (Ingolstadt)

 

 

Legfrissebb hírek

Jól halad a hétszeres magyar bajnok strandröplabdázó, Stréli Bence felépülése

Röplabda
48 perce

Bondár Anna: Szívünket-lelkünket kitettük a pályára

Tenisz
1 órája

„Barcelona a miénk!” – Yamal odaszúrt a városi riválisnak a derbi után

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kijutott a világbajnokságra a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
1 órája

Öttusa: Guzi Blanka aranyérmes a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
1 órája

Megvan a szóbeli megállapodás, a Spurs Liverpoolból igazolhat

Angol labdarúgás
2 órája

Férfi röplabda Extraliga: távozik a Pénzügyőr vezetőedzője

Röplabda
2 órája

Helmut Marko: Jelenleg nem segítheti a Red Bullt a Max-faktor

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik