Felkészülés: az U21-es válogatott 5-1-re legyőzte a Vasast Telkiben

Vágólapra másolva!
2011.04.19. 20:23
Címkék
Kedden a Vasas elleni mérkőzéssel zárult le az U21-es válogatott kétnapos telki edzőtáborozása. Róth Antal legénysége 5–1-re legyőzte az NB I-es együttest.

Az mlsz.hu tudósítása szerint az első és a második félidőben teljesen más csapattal kiálló U21-es csapat góljain a kétszer-kétszer betaláló Balajti Ádám és Lázár Bence, valamint Eppel Márton osztozott. A Vasas egyetlen gólját 5–0-nál Ponczók Csaba jegyezte.

A találkozón három büntetőt ítélt meg a játékvezető, mindegyik kimaradt (kettőt a Vasas, egyet az U21-es válogatott hibázott el).

„Amit ki lehetett hozni egy ilyen kétnapos edzőtáborozásból, azt ki is hoztuk, és itt nem elsősorban a Vasas elleni meccs eredményére gondolok – mondta a szövetség honlapjának a találkozó után Róth Antal. – Az összetartásnak egyfajta kiválasztó jellege is volt, a mérkőzésen öt olyan játékost próbáltunk ki, akik eddig még nem szerepeltek a csapatban. Sikerült viszonylag jól megvalósítanunk azokat a taktikai elemeket, amelyeket előzetesen kértem a játékosoktól, jó volt a helyzetkihasználásunk is, érezhető volt, hogy a támadóink jó formában vannak. Ugyanakkor továbbra is a realitás talaján kell maradnunk, látszott, hogy van még miben fejlődnünk az őszi tétmérkőzésekig."

AZ U21-ES VÁLOGATOTT ÖSSZEÁLLÍTÁSA
Első félidő: Dibusz Dénes – Tóth Axel, Fodor Ferenc, Kálnoki-Kis Dávid, Katona Máté – Bódi Ádám, Kiss Máté, Tajthy Tamás, Balogh Balázs – Balajti Ádám, Eppel Márton
Második félidő: Mursits Roland – Nagy Ádám, Szeleczki Alex, Vattai Balázs, Devecseri Szilárd – Gyurcsó Ádám, Peszmeg Viktor, Egerszegi Tamás, Bognár István – Haraszti Zsolt, Lázár Bence

 

Legfrissebb hírek

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
20 perce

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
26 perce

Eliud Kipchoge-sorozat, 3. rész: inspiráló örökség

Képes Sport
37 perce

Röplabda: Kertész Petra hosszabbított Békéscsabán

Röplabda
51 perce

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Elhunyt Jean Louis Gasset francia labdarúgóedző

Francia labdarúgás
1 órája

Dávid László: Idővel egyenrangú partner lesz a tanítványomból

Utánpótlássport
1 órája

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (II. rész)

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik