Válogatott: Öröm volt látni, hogy élvezzük a játékot - Egervári

Vágólapra másolva!
2010.11.17. 21:56
Címkék
Jó hangulatban telt a magyar válogatott szövetségi kapitányának, Egervári Sándornak a sajtótájékoztatója a litvánok elleni győztes mérkőzés után. A kapitány értékelése szerint megint léptünk egyet előre, és ha ezen az úton folytatjuk, akkor az élmezőnybe tartozó csapatokkal is felvehetjük a versenyt a későbbiekben. 

„Örülök, hogy nyerni tudtunk az év utolsó meccsén, de az előre való játékban még több is volt. Ha ennyi lehetőséget ki tudunk alakítani egy európai középmezőnyhöz tartozó csapat ellen, az előre mutató. Az más kérdés, hogy rengeteg ziccert elrontottunk. Az ellenfélnek nem voltak helyzetei, hátul jól zártunk, a kontrákat nem tudták végigvinni a litvánok. Megint léptünk egyet előre, így nagy a várakozás a tavaszi folytatást illetően" – mondta Egervári, aki meg volt elégedve a most lehetőséget kapó Fülöp Márton, Kádár Tamás és Varga József játékával.

„Juhásznak a korábban is már meglevő problémája jelentkezett a combjában, ezért kérte a cserét, míg Eleknek a bokája fordult alá. Öröm volt látni, hogy élvezzük a játékot. Megvannak azok a kreatív játékosok, akik rá tudják erőltetni az akaratunkat az ellenfélre. Ha még a helyzetkihasználáson is javítunk, akkor élmezőnybe tartozó csapatok ellen is eredményesek lehetünk. Összességében kicsit még előrébb is tartunk, mint azt a kezdetkor elterveztük..." – értékelt a kapitány.

Legfrissebb hírek

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
18 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
53 perce

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
1 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik