Női futball: megvan az U17-es és U19-es Eb-selejtezők beosztása

Vágólapra másolva!
2010.11.16. 12:37
Címkék
Kedden Nyonban, az UEFA székhelyén kisorsolták a női U17-es és U19-es korosztály jövő évi Európa-bajnoki selejtezőinek csoportbeosztását. Magyarország az U17-es minitornán rendező lesz, míg U19-es csapatunk Portugáliában vívhatja ki a továbbjutást.
Az mlsz.hu tájékoztatása szerint az idei Európa-bajnoki selejtezőkön sem az U17-es, sem az U19-es női válogatott nem tudta kiharcolni a továbbjutást az elitkörbe, így csapataink a mai, nyoni sorsoláson érdekeltek voltak, ma készültek el ugyanis a jövő őszi Eb-selejtezők párosításai.

U17-es együttesünk a 3. csoportba kapott besorolást a svéd, a horvát és a bolgár válogatott mellé, a 2011. október 17-én kezdődő selejtező minitornát pedig Magyarország rendezi meg. A csoportokból az első helyezettek mellett a négy legjobb második is továbbkerül.

Az U19-es válogatott az ír, az izraeli és a portugál válogatottal mérkőzik meg, a minitornának Portugália ad otthont, 2011. szeptember 17. és 22. között. Ebben a korosztályban az első két helyezettek mellett a legjobb csoportharmadik is továbbléphet az elitkörbe.

Legfrissebb hírek

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
6 perce

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
9 perce

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
20 perce

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
52 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
58 perce

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
1 órája

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik