Labdarúgás: szentmise és emlékkoncert Puskás tiszteletére

Vágólapra másolva!
2010.11.12. 21:38
Címkék
A Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága 2010. november 17-én (szerda), vagyis a magyar válogatott idei utolsó mérkőzésének napján, 15.30-as kezdettel a Székesfehérvári Püspöki Székesegyházban szentmisét és jótékonysági koncertet szervez a négy éve elhunyt Puskás Ferenc emlékére – olvasható az MLSZ honlapján.

A jótékonysági koncert díszvendége lesz Puskás Ferenc özvegye, Erzsi néni, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és dr. Szepesi György. Az esten fellépnek a Benkó Dixieland Band és vendégei: Berki Tamás énekművész, Lázár István trombitaművész, Varga Tibor klarinét-szaxofonművész, továbbá Berkes Gabriella musical színművész, Berkes Olivér előadóművész, Dávid Viktória énekművész, Sinkovits-Vitay András színművész, Tóka Szabolcs orgonaművész, valamint a Fejér Megyei Szent György Kórház Kórusa és a Székesfehérvári Ökumenikus Énekkar Tóka Szabolcs és Dóczi István karnagyok vezetésével.

Az Alzheimer-kór magyar áldozataiért szóló jótékonysági koncert előtt Dr. Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi Megyéspüspök celebrál szentmisét Puskás Ferenc lelki üdvéért.

Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Jótékonysági koncert 2006-ban a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága kezdeményezésére jött létre. Először a budapesti Mátyás Templom, azután kétszer a Szent István Bazilika, tavaly pedig a szegedi dóm volt a házigazda. Jövőre, az ötödik évfordulón Madridban lesz az emlékkoncert.

Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
17 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
38 perce

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
1 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik