Válogatott: megbeszéltük a Huszti-levelet, Szalai kezdő lesz - Egervári

Vágólapra másolva!
2010.10.04. 16:09
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor a szövetség honlapjának (mlsz.hu) adott videointerjúban elmondta, a nemzeti csapat tagjaival a mai találkozón végigbeszélték Huszti Szabolcs levelét, s úgy érzi, minden a legnagyobb rendben van, és a játékosok már csak a soron következő két meccsel foglalkoznak az elkövetkező napokban.  

„Nagyon nyílt, őszinte beszélgetést folytattunk a játékosokkal, azzal foglalkoztunk, amiket Huszti Szabolcs a levelében felvetett. A játékosokkal tisztáztuk, hogy szó sincs olyan problémákról, amelyekről Szabolcs beszélt – nyilatkozta Egervári Sándor a válogatott keret tagjaival történt mai találkozója kapcsán. – Innentől már a ránk váró mérkőzésekkel foglalkozunk, remélem, el tudjuk érni a céljainkat, legalább négy pontot tervezünk, de a hat pontot sem tartom elérhetetlennek a két találkozón."

A szakember azt is elmondta, a San Marino elleni Eb-selejtezőn kezdőként számít a Mainz csatárára, Szalai Ádámra.

Mint ismeretes, a magyar válogatott pénteken San Marinót fogadja a Puskás-stadionban, jövő kedden pedig Finnországba látogat.

További részleteket itt olvashat!

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
4 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
5 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
5 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
5 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
5 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
5 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik