Válogatott: A belügyünk a Huszti-levél után kialakult helyzet - Gera

2010.10.04. 16:30
Címkék
A San Marino és a Finnország elleni Eb-selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Gera Zoltán a Telkiben tartott sajtónyilvános edzés előtt elmondta, volt egy nagy beszélgetés a válogatott tagjai és Egervári Sándor szövetségi kapitány között, de erről bővebbet nem volt hajlandó elárulni. A csapat előtt álló két találkozóról viszont sokkal bőbeszédűbben nyilatkozott.

A legtöbb újságíró természetesen arra volt kíváncsi, hogy Huszti Szabolcs levele után milyen a hangulat a csapaton belül. Gera az Egervárival való beszélgetés tartalmát a csapat belügyének tekinti.

„Teljesen normális beszélgetésen vagyunk túl Sanyi bácsival. Ami ott elhangzott, úgy érzem, hogy a csapat belügye, nem tartozik a nyilvánosságra. Mostantól kizárólag az előttünk álló feladatokra koncentrálunk, ennek nem lesz semmi akadálya.”

Gera Zoltán éppen San Marino ellen mutatkozott be a válogatottban 2002-ben, és rögvest három gólt ért el, közte egy igazán látványosat.

„Természetesen nagyszerű élmény volt a San Marino elleni mérkőzés, amelyen három gólt szereztem. Ezt sohasem fogom elfelejteni. Pénteken mi is a három pontot várjuk el magunktól, ugyanúgy, mint a szurkolóink. A finnek ellen viszont senki se számítson könnyű meccsre. Mi sem tesszük ezt…” – fűzte hozzá.

A Gerával készült videóinterjút itt tekintheti meg!

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Kolumbiában meghosszabbították Néstor Lorenzo szövetségi kapitány szerződését

Foci vb 2026
6 perce

Európa-liga: öt meccs ért véget, egyetlen hazai győzelem sem született

Európa-liga
14 perce

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
1 órája

Cibla Flórián remek gólja döntött, a Debrecen előnnyel utazhat Örményországba

Európa-konferencialiga
1 órája

El-selejtező: Twente–Ferencvárosi TC

Európa-liga
1 órája

Konferencialiga: Paks–Panathinaikosz

Európa-konferencialiga
1 órája

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
1 órája

Négy aranyra hajt a győri kézilabdacsapat

Kézilabda
1 órája