Labdarúgás: elhunyt az UEFA-tornán aranyérmes magyar csapat szélsője

Vágólapra másolva!
2010.10.11. 19:35
Címkék
Életének 68. évében hosszan tartó betegség után elhunyt Faliszek Sándor, az 1960-as ausztriai ifjúsági UEFA-tornát nyert magyar válogatott jobbszélsője – tudatta a Magyar Labdarúgó-szövetség.

Faliszek Sándor 1943. május 14-én született Budapesten, labdarúgó pályafutását az MTK-ban kezdte, ahol sokáig Sándor Károly utódjaként tartották számon. Ezt követően az Újpesti Dózsában, majd az akkoriban szintén élvonalbeli Egri Dózsában szerepelt. Legnagyobb sikerét 1960-ban érte el, tagja volt az Európa-bajnokság elődjeként számon tartott ifjúsági UEFA-tornán aranyérmes együttesnek, amelyben olyan labdarúgókkal szerepelt együtt, mint Farkas János, Mészöly Kálmán, vagy Ihász Kálmán.

Egerben tanári, valamint szakedzői képesítést szerzett, labdarúgó-pályafutása után kisebb csapatoknál edzősködött, illetve testnevelőtanárként is dolgozott. Faliszek Sándort a Magyar Labdarúgó-szövetség és a teljes magyar labdarúgó-társadalom gyászolja.

Legfrissebb hírek

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
13 perce

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
29 perce

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
37 perce

Vicente del Bosque, a futball főnemese

Spanyol labdarúgás
1 órája

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
1 órája

ETO-, Kisvárda- és Paks-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
2 órája

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik