Válogatott: Elek már unja a vereségeket, Lázár nem izgult

Vágólapra másolva!
2010.09.04. 16:10
Címkék
Három fehérvári játékos is a kezdőben kapott helyet a magyar labdarúgó-válogatott tegnapi, Svédország elleni, 2–0-s vereséggel záruló Európa-bajnoki selejtezőjén. Elek Ákos, Lázár Pál és Lipták Zoltán is csalódásként élték meg a vereséget.

„Nem vagyok drukkos típus – idézte fel az első válogatott mérkőzése előtti perceket Lázár a vidi.hu-nak. – Nem izgultam túl magam, és igyekeztem minél jobban rákészülni az előttünk álló 90 percre. Úgy érzem, az első félidő jól sikerült, a játékunk olyan volt, amire lehet építeni a későbbiekben. Sajnos a második 45 percben valami nem stimmelt, egyetlen helyzetecskénél tovább nem is jutottunk. Hiába birtokoltuk többet a labdát, a svédek eredményesebbek voltak. A saját játékommal nem vagyok egészen elégedett. Igyekeztem minél többet felfutni, és segíteni. Jelzésértékűnek tartom Egervári Sándor részéről, hogy végigjátszhattam a meccset, de van javítanivalóm. Érdekes tapasztalat számomra, hogy nem volt sokkal másabb egy ilyen nemzetközi mérkőzés, mint amire előzetesen számítottam. Fizikailag csak az utolsó tíz percben kezdtem magam fáradtnak érezni, de úgy érzem, a csapat is végig ott volt a pályán."

„Masszívak voltunk az első felvonásban, úgy érzem, szinte maradéktalanul betartottuk a szövetségi kapitány utasításait – mondta Lipták. – Sajnos a második félidőben gyorsan kaptuk a gólt, s ez megfogott bennünket. Ami engem illet, élmény volt Ibrahimovic ellen játszani, hatalmas egyéniség. Sikerült azonban megfelelően őrizni, ezúttal nem talált be a kapunkba. Összességében megérdemelten nyertek a svédek."

„Sajnálom, hogy nem sikerült meglepetést okozni. A jól sikerült első félidő után, a szünetben éppen arról beszélgettünk, hogy minden bizonnyal sokkal jobban rohamoznak majd a hazaiak a folytatásban, igyekeznünk kell ezeket megakadályozni – nyilatkozta Elek. – Nem sikerült. Leginkább azt fájlalom, hogy a mérkőzés legelején nem tudtam kihasználni azt a helyzetet, amely mintegy 20 méterről és igen jó szögből adódott a kapu előtt. Szerintem nem ment olyan jól tegnap, mint az angolok ellen. Jó lenne már egy győztes meccsen is játszani a válogatottban, mert eddig háromszor léptem pályára, és mindháromszor kikaptunk..."

Legfrissebb hírek

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
18 perce

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
36 perce

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
42 perce

Zambia a ráadás során mentett pontot az Afrikai Nemzetek Kupája második mérkőzésén

Minden más foci
54 perce

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
1 órája

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
1 órája

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
2 órája

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik