U19-es válogatott: Ukrajna ellen javítottak a mieink a Vilotics-tornán

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.09.07. 08:29
Címkék
A magyar U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a szerbiai Szabadkán zajló Vilotics-emléktornán. Szepessy László együttese az első játéknapon a házigazdák ellen elszenvedett vereség (1–4) után ma javítani tudott, az ukránok ellen győzött 1–0-ra.
Szepessy László szövetségi edző a kerettel való ismerkedés jegyében az ukránok ellen alaposan felforgatta vasárnapi kezdőcsapatát, ezúttal azok kaptak lehetőséget, akik Szerbia ellen nem léptek pályára. A mieink a Nacsa Péter – Szolnoki Roland, Baráth Botond, Jagodics Márk, Farkas Márk – Horváth Barna (Windecker József, 46.), Batizi-Pócsi Balázs, Kovács István (Ponczók Csaba, 46.) – Skriba Máté (Németh László, 90.), Ugrai Roland (Volent Roland, 60.) Tóbiás Zsolt (Czár Richárd, 46.) összeállításban léptek pályára, és izgalmas, változatos, helyzetekben gazdag mérkőzésen Batizi-Pócsi 80. percben szerzett találatával 1–0-ra megnyerték a találkozót. Válogatottunk a torna zárónapján, szerdán Izrael ellen játszik. „A szerbek elleni meccs után csalódottak voltak a játékosok, mert játszhattunk volna sokkal szorosabb meccset is – nyilatkozta a találkozót követően Szepessy László szövetségi edző. – Próbáltuk kijavítani a hibákat, jobban megszervezni a védekezést, és ez a rövid felkészülési idő ellenére részben sikerült is. Azok a játékosok kezdtek, akik Izrael ellen nem kaptak lehetőséget, a szünet után azonban csereként olyan futballisták álltak be, akikkel erősebb lett az összeállításunk. A második félidőben érezhető volt, hogy megnyerhetjük a találkozót, és bár az ukránoknak is voltak helyzeteik, végül egy jól felépített támadás végén megszereztük a győztes gólt. Rászolgáltunk a győzelemre, és szükség is volt a sikerélményre, bízom benne, hogy Izrael ellen tovább javul a játékunk, és szép eredménnyel zárjuk a tornát.”
Legfrissebb hírek

Így vigasztalta Gyertyás Róza Pupp Rékát a cselgáncs-vb-n – videó

Egyéb egyéni
7 perce

Az MTK-ból szerződtetett támadót a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
14 perce

Petrenkó Brigitta a lengyel röplabdaélvonalba igazolt

Röplabda
33 perce

Vívás: Dósa 7., Szemes 8. a genovai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
34 perce

Kecskemétről érkezett a Szpari második nyári szerzeménye – hivatalos

Labdarúgó NB I
52 perce

Belső védő a Kazincbarcika második nyári érkezője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Dragan Vukmir lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Budafokról szerződtetett rutinos védőt a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik