Válogatottunk az elmúlt egy hetet már az Eb-selejtező jegyében töltötte együtt, hétfőtől péntekig Tatán, majd hétvégén Szombathelyen készült a jövő heti mérkőzésekre. A futballisták a hétfői találkozó óta összesen 11 edzésen vettek részt, vasárnap délután már a holnapi, Andorra elleni találkozó helyszínén, a szombathelyi stadionban gyakoroltak. Bene Ferenc szövetségi edző, az UEFA szabályainak megfelelően, pénteken 18 fősre szűkítette korábbi 23 fős keretét.
"Egy hete készül együtt a keret, amely péntekig 23 főből állt. Sajnálom, hogy öt játékostól meg kellett válni, és fontosnak tartom kiemelni, hogy akármilyen eredményt érünk el, azok is részesei lesznek ennek, akik nem lehetnek ott a mérkőzéseken" - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Bene Ferenc szövetségi edző.
"Kifogástalan körülmények között készültünk a ránk váró feladatokra, a játékosok megfelelő hangulatban, tettre készen várják a meccseket. Ellenfeleink közül Andorráról és a Feröer-szigetekről kevés információ áll rendelkezésünkre, a szlovákokat azonban meg tudtuk nézni edzőmérkőzésen, és az egymás elleni találkozó előtt még lesz alkalmunk feltérképezni őket. Ha a tradíciókat és a felnőtt válogatottak erősségét nézzük, valószínűsíthető, hogy Szlovákiával harcolhatunk a csoportelsőségért, ám itt az országok utánpótlásai versengenek egymással, és nem vagyunk abban a helyzetben, hogy bármelyik ellenfelet is lebecsüljük, minden egyes mérkőzés előtt maximális koncentrációt kérek a játékosaimtól" – tette hozzá a szakvezető. Bene Ferenc szövetségi edző, az UEFA szabályainak megfelelően, pénteken 18 fősre szűkítette korábbi 23 fős keretét.
"Egy hete készül együtt a keret, amely péntekig 23 főből állt. Sajnálom, hogy öt játékostól meg kellett válni, és fontosnak tartom kiemelni, hogy akármilyen eredményt érünk el, azok is részesei lesznek ennek, akik nem lehetnek ott a mérkőzéseken" - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Bene Ferenc szövetségi edző.
"Kifogástalan körülmények között készültünk a ránk váró feladatokra, a játékosok megfelelő hangulatban, tettre készen várják a meccseket. Ellenfeleink közül Andorráról és a Feröer-szigetekről kevés információ áll rendelkezésünkre, a szlovákokat azonban meg tudtuk nézni edzőmérkőzésen, és az egymás elleni találkozó előtt még lesz alkalmunk feltérképezni őket. Ha a tradíciókat és a felnőtt válogatottak erősségét nézzük, valószínűsíthető, hogy Szlovákiával harcolhatunk a csoportelsőségért, ám itt az országok utánpótlásai versengenek egymással, és nem vagyunk abban a helyzetben, hogy bármelyik ellenfelet is lebecsüljük, minden egyes mérkőzés előtt maximális koncentrációt kérek a játékosaimtól" – tette hozzá a szakvezető.
| A KERET |
| Kapusok: Gelei Vince (Ferencvárosi TC), Banai Dávid (Újpest FC) |
| Védők: Botka Endre (Budapest Honvéd), Kiprich Dávid (Videoton-Puskás Akadémia), Szilvási Péter (Budapest Honvéd), Füredi Patrik (Szombathelyi Haladás), Kelemen Márk (Győri ETO FC), Zsirai Martin (Szombathelyi Haladás) |
| Középpályások: Halmai Ramón (Szombathelyi Haladás), Huller Ádám (MTK Budapest), Pintér András (MTK Budapest), Kleinheisler László (Videoton-Puskás Akadémia), Farkas Aurél (Budapest Honvéd), Bese Barnabás (MTK Budapest), Barcsay Márk (Videoton-Puskás Akadémia), Sipőcz János (Győri ETO FC) |
| Támadók:Novothny Soma (Veszprém FC), Szécsi Márk (Debreceni VSC-TEVA) |
| U17-ES EB-SELEJTEZŐ PROGRAMJA |
| Szeptember 20., hétfő |
| Szlovákia - Feröer-szigetek, Bük, 16.30 |
| Magyarország - Andorra, Szombathely, 16.30 |
| Szeptember 22., szerda |
| Szlovákia - Andorra, Szombathely, 16.30 |
| Feröer-szigetek - Magyarország, Bük, 16.30 |
| Szeptember 25., szombat |
| Magyarország - Szlovákia, Szombathely, 12.30 |
| Andorra - Feröer-szigetek, Bük, 12.30 |





