Válogatott: angol bíró a svédek, cseh spori a Moldova elleni Eb-selejtezőn

Vágólapra másolva!
2010.08.24. 21:18
Címkék
Angol játékvezető dirigál majd a magyar labdarúgó-válogatott első Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésén, a Svédország elleni idegenbeli fellépésen.

A szeptember 3-án, pénteken a Rasunda-stadionban sorra kerülő találkozón Martin Atkinson fújja majd a sípot. A meccs 20 órakor kezdődik.

A 39 éves sportember jelentős Premier League-tapasztalattal rendelkezik, és a legutóbbi Bajnokok Ligája-döntőn is közreműködött: negyedik játékvezetőként segítette (az utóbb vb-finálét is vezető) Howard Webb munkáját.

Atkinson jelölése nem feltétlenül kedvező számunkra, hiszen az angol bíró minden bizonnyal engedi majd a kemény játékot, amely igencsak fekszik a fizikailag erős skandináv labdarúgóknak.

Kijelölték a szeptember 7-i Magyarország–Moldova selejtező játékvezetőjét is: a 20.30-kor a Szusza Ferenc Stadionban kezdődő találkozón a cseh Libor Kovarik dirigál majd.

Legfrissebb hírek

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
8 perce

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
10 perce

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
54 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
56 perce

Ökölvívás: eredményes évet zár a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
1 órája

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik