Válogatott: Hollandia Bodnár és Elek szerint is erősebb a németeknél

2010.06.02. 11:13
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott szombat délután Hollandiában játszik felkészülési mérkőzést. A Nemzeti Sport Ferihegyen megszólaltatta a nemzeti csapat néhány játékosát.

„Sokkal nehezebb mérkőzés lesz, mint a múlt heti, mivel a holland válogatottat jobbnak tartom a németnél. Segíthet, hogy Erwin Koeman nagyon jól ismeri a holland gárdát, a Ghána elleni meccsét megnézte, ezt közösen is kielemezzük" – mondta Elek Ákos, aki a németek ellen végig a kispadon ült, így még várat magára a felnőttválogatottban való debütálása. – „Itt sokkal nagyobb a tempó, mint az utánpótlás-válogatottaknál" – tette hozzá a Videoton játékosa.

Bodnár László szintén kemény próbatételre számít: „Szerintem is jobb a holland csapat a németnél. Nagyon várom már a találkozót, eszembe sem jut, hogy milyen hosszú szezon van mögöttem, ez nem lehet kifogás. Összeszedetten kell játszanunk."

„Jó csapat a holland, sokáig menetel majd a vébén, de a döntőig nem jut el – tekintett előre Tőzsér Dániel. – Nekünk szombaton ki kell köszörülnünk a csorbát. Hollandiában nagyon készülnek a meccsre, tudomásom szerint már az összes jegy elkelt, így telt ház vár ránk."

Németh Krisztián mindössze annyit mondott, hogy bivalyerős az oranje, de erős csapategységgel lehet esélyünk ellene.

Válogatottunk a 10.45-ös járattal indult el Amszterdamba, a mérkőzés szombaton 14 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Könnyed sikerrel rajtolt Marozsán a monte-carlói tenisztornán

Tenisz
1 perce

A házigazda Dijonnal játszik az Esztergom a női kézilabda Európa-liga négyes döntőjében

Kézilabda
2 perce

BJK-kupa: eső miatt félbeszakadt Tóth Amarissa meccse

Tenisz
17 perce

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
32 perce

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen

Angol labdarúgás
45 perce

Ötméteresek döntöttek, második világkupa-mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja

Angol labdarúgás
1 órája

A Herthára és a Dresdenre is súlyos büntetés vár a hétvégi gigabalhé után

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik