Válogatott: kikapott a magyar olimpiai csapat Norvégiában

2010.05.28. 20:03
Címkék
Az Európa-bajnoki selejtezősorozat hátralévő mérkőzéseire készülő olimpiai válogatottunk pénteken délután a norvégiai Hamarban vívott barátságos mérkőzést a házigazdák válogatottjával. Egervári Sándor együttese 2–1-es vereséget szenvedett, a mieink gólját Futács Márkó szerezte a 35. percben – adta hírül az mlsz.hu.

Válogatottunk több alapemberét is kénytelen volt nélkülözni az összecsapáson, négyen a felnőtt válogatott keretébe kaptak meghívót, négyen pedig sérülés miatt hagyták ki a hamari összecsapást. Hat futballista most debütált az olimpiai válogatottban, Megyeri Balázs, Kurucz Péter, Barczi Dávid, Szokol Zsolt, Szekeres Adrián és Farkas Balázs korábban még nem volt tagja ennek a korosztályos együttesnek.

Egervári Sándor a Megyeri Balázs (Kurucz Péter a 46. percben) – Lázár Pál, Szekeres Adrián (Simon Ádám az 55. percben), Debreceni András, Szokol Zsolt (Szabó János a 46. percben) – Barczi Dávid (Farkas Balázs a 46. percben), Gyömbér Gábor, Varga József (Szatmári Lóránd a 64. percben), Gosztonyi András (Kulcsár Dávid a 46.percben) – Futács Márkó, Lencse László (Balázs Zsolt a 74. percben) összeállításban szerepeltette csapatát.

Az első negyedórában kiegyenlített volt a találkozó, de a 17. percben a norvégok Pedersen találatával megszerezték a vezetést. A gól megfogta a mieinket, a hazaiaknak sikerült fölénk kerekedniük, de a félidő derekára átvettük az irányítást, és Futács Márkó találatával kiegyenlítettünk. A középkezdést követően azonban mindössze egy percig volt döntetlen az állás, Norvégia – ismét Pedersen révén – visszavette az előnyt. A fordulás után a mieink végig irányították a meccset, és több alkalommal is zavarba hoztuk a szervezetten védekező norvég védelmet, a helyzetek azonban kimaradtak, így a fölényünk ellenére 2–1-re elveszítettük a mérkőzést.

„Nagy intenzitású, kemény mérkőzésen vagyunk túl, a találkozó jó erőfelmérő volt számunkra. Egy erős, masszív ellenféllel mérkőztünk meg, és a vereség ellenére hasznos tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak – nyilatkozta az mlsz.hu-nak a mérkőzés után Egervári Sándor szövetségi edző. – Nyolc alapemberünk nem tarthatott velünk a mérkőzésre, de a találkozón több futballista is bebizonyította, hogy adott esetben számíthatok rájuk a jövőben. A helyzetek kidolgozásával elégedett lehetek, végig benne volt a meccsben, hogy sikerül fordítanunk, a lehetőségeinkből azonban csak egyet tudtunk értékesíteni, és ez végül vereséghez vezetett. A döntetlen reálisabb eredmény lett volna."

OLIMPIAI VÁLOGATOTTAK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE 
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 2–1
G: Pedersen (17., 36.), ill. Futács (35.)

 

 

Legfrissebb hírek

A Herthára és a Dresdenre is súlyos büntetés vár a hétvégi gigabalhé után

Német labdarúgás
35 perce

Vb 2026: Irán várja a FIFA válaszát a meccsek helyszínváltoztatásáról

Foci vb 2026
39 perce

Mensík visszalépett a Monte-carlói tenisztornától, Marozsán bosnyák ellenféllel kezd

Tenisz
49 perce

Esik az eső, később kezdenek a magyarok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
1 órája

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
1 órája

NS-képeslap: világbajnok nevét viseli a Makovecz-stílusú uszoda

Úszás
1 órája

Cadillac: lehetetlen álomból fényes valóság

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik