Válogatott: Dzsudzsák szerint el kell felejteni ezt a meccset

2010.05.29. 22:59
Címkék
A 3–0-s magyar vereséggel véget ért Németország elleni válogatott labdarúgó-mérkőzést követően több játékos véleményét is megkérdeztük a találkozóval kapcsolatban.

Király Gábor: – Volt néhány jó megmozdulásom a meccsen, meg egy-két rosszabb is. Ezekből azonban nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni. Ami a csapatot illeti, annak örülök, hogy a mieink többször bátran felléptek a középpályán, és ilyenkor csak egy-egy jó passzra lett volna szükség a helyzetekhez, azonban a támadásainkat mindenképpen fel kell gyorsítani.

Koman Vladimir: – Nem erre számítottam, de azért nem történt tragédia. Örülök, hogy bemutatkozhattam a felnőtt válogatottban, amihez sokan gratuláltak, és a csapattársak is gyorsan befogadtak. Ami a mérkőzést illeti, sokkal pontosabb és agresszívabb játékra lett volna szükség a sikerhez.

Dzsudzsák Balázs: – Csak azt tudom megismételni, amit Erwin Koeman mondott nekünk a találkozó után: el kell felejtenünk ezt a mérkőzést. Elégedettek semmiképpen nem lehetünk, de azért tragédia sem történt. Nem kell még temetni minket, de mindenképpen fejlődnünk kell, már a következő héten is. A hollandok ellen ugyanis még nehezebb dolgunk lesz, hiszen ők a németeknél is gyorsabban és többet passzolnak. Számomra kifejezetten nehéz meccs lesz, hiszen ott játszom, ezért biztosan több figyelmet kapok. Ettől függetlenül ugyanúgy készülök arra a meccsre is, mint bármelyik másikra. Király Gábor: – Volt néhány jó megmozdulásom a meccsen, meg egy-két rosszabb is. Ezekből azonban nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni. Ami a csapatot illeti, annak örülök, hogy a mieink többször bátran felléptek a középpályán, és ilyenkor csak egy-egy jó passzra lett volna szükség a helyzetekhez, azonban a támadásainkat mindenképpen fel kell gyorsítani.

Koman Vladimir: – Nem erre számítottam, de azért nem történt tragédia. Örülök, hogy bemutatkozhattam a felnőtt válogatottban, amihez sokan gratuláltak, és a csapattársak is gyorsan befogadtak. Ami a mérkőzést illeti, sokkal pontosabb és agresszívabb játékra lett volna szükség a sikerhez.

Dzsudzsák Balázs: – Csak azt tudom megismételni, amit Erwin Koeman mondott nekünk a találkozó után: el kell felejtenünk ezt a mérkőzést. Elégedettek semmiképpen nem lehetünk, de azért tragédia sem történt. Nem kell még temetni minket, de mindenképpen fejlődnünk kell, már a következő héten is. A hollandok ellen ugyanis még nehezebb dolgunk lesz, hiszen ők a németeknél is gyorsabban és többet passzolnak. Számomra kifejezetten nehéz meccs lesz, hiszen ott játszom, ezért biztosan több figyelmet kapok. Ettől függetlenül ugyanúgy készülök arra a meccsre is, mint bármelyik másikra.

Legfrissebb hírek

A Herthára és a Dresdenre is súlyos büntetés vár a hétvégi gigabalhé után

Német labdarúgás
34 perce

Vb 2026: Irán várja a FIFA válaszát a meccsek helyszínváltoztatásáról

Foci vb 2026
39 perce

Mensík visszalépett a Monte-carlói tenisztornától, Marozsán bosnyák ellenféllel kezd

Tenisz
48 perce

Esik az eső, később kezdenek a magyarok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
1 órája

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
1 órája

NS-képeslap: világbajnok nevét viseli a Makovecz-stílusú uszoda

Úszás
1 órája

Cadillac: lehetetlen álomból fényes valóság

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik