Csányi az OTP-t is háttérbe szorítaná az MLSZ kedvéért

2010.05.14. 12:50
null
A klubtulajdonosoknak tetszettek Csányi Sándor elképzelései (Fotó: Meggyesi Bálint)
Címkék
Elégedetten álltak fel a klubtulajdonosok az asztaltól, miután Csányi Sándor vendégül látta őket, hiszen a sokak által az MLSZ elnökének kívánt bankvezér konkrét javaslatokkal érkezett.

Csányi Sándor azért invitálta meg a klubok tulajdonosait, hogy felvázolhassa előttük az elképzeléseit, és tájékoztassa őket az alapszabály-módosítás leglényegesebb elemeiről. Korábban sokan attól tartottak, hogy kevés ideje lenne az ország egyik legtehetősebb vállalkozójának a futballra, s elnökként „helytartót" vezényelne maga helyett az MLSZ székházába, de a megbeszélésen eloszlatta ezt a félelmet.

Információnk szerint kijelentette: az OTP-ben szervezné át úgy az irányítást, hogy a következő egy évben ereje és ideje javát a magyar labdarúgás átalakításának szentelhesse. Személyi kérdésekről nem sok szó esett, nem árulta el, megválasztása esetén ki lenne a főtitkár, a szövetségi kapitány kérdése pedig szóba sem került.

Fontos szervezeti változás, hogy kilenctagú elnökség kezébe kerülne az irányítás a mostani tizenöt tagú testület helyett, és alapvetően változna a megválasztása is. A kilenc tagból egy lenne az elnök, egyet-egyet delegálnának a profik és az amatőrök, a maradék hat helyre pedig olyan fontos részterületek képviselői kerülnének, mint például a biztonság vagy a marketing. A tervekből kiderül, hogy Csányi Sándor a központosítás szándékával erős MLSZ-t szeretne irányítani. A pénzember nem ígért milliárdokat, de jelezte, lát olyan forrásokat, amelyek javíthatják a sportág anyagi helyzetét.

Az általunk megkérdezett klubtulajdonosok azzal az érzéssel távoztak a kereken két órán át tartó megbeszélésről, hogy Csányi Sándor valóban konkrét és határozott elképzelésekkel vágna neki a feladatnak, amelyekkel jó irányba fordítaná a magyar labdarúgás szekerét.  

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATNAK!

Legfrissebb hírek

NBA: sorozatban kilencedszer nyert a 18 pontos hátrányból felálló Denver

Amerikai sportok
1 órája

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
1 órája

Oda és vissza – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
1 órája

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
8 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
8 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik