U18-as válogatott: két meccset játszik a románok ellen a csapat

MLSZ MLSZMLSZ MLSZ
2010.04.19. 17:08
Címkék
Az októberi, hazai rendezésű U19-es Eb-selejtezőtornára (amelyen a mieink Lengyelország, Moldova és Finnország ellen lépnek majd pályára) készülő U18-as válogatottunk kedden és szerdán egy-egy edzőmérkőzést játszik Románia korosztályos együttesével.

Zsivoczky Gyula csapata kedden 16 órakor Mátészalkán, szerdán 11 órakor pedig Szatmárnémetiben méri össze tudását a románokkal. A csapat tagjai hétfőn találkoztak, majd elutaztak az első meccs helyszínére, Mátészalkára, ahonnan szerdán mennek tovább Szatmárnémetibe.

„Legfontosabb célunk a kiválasztás, új játékosok beépítése az együttesbe – mondta az MLSZ honlapjának Zsivoczky Gyula. – Az eredetileg kijelöltek közül sokan nem tudtak eljönni, ami egyrészt problémát jelent, másrészt azonban lehetőség nyílik arra, hogy az eddig kevesebb lehetőséghez jutó fiatalokat is megnézzük, így most ők is bizonyíthatják, számíthatunk rájuk a keret kialakításakor."

 

AZ U18-AS VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dombó Dávid (Szombathelyi Haladás), Jova Levente (MTK Budapest).
Védők: Szvoboda Szabolcs (Szombathelyi Haladás), Baráth Botond (Budapest Honvéd), Balázs Bálint (Budapest Honvéd), Nyárasdi Zsombor (Ferencváros), Deutsch Bence (MTK Budapest), Tar Krisztián (Szombathelyi Haladás), Farkas Márk (Szombathelyi Haladás), Tóbiás Zsolt (Ferencváros).
Középpályások: Tisza Kálmán (Budapest Honvéd), Kalász Milán (Szombathelyi Haladás), Németh László (Győri ETO FC), Szolnoki Roland (Videoton), Vernes Richárd (Budapest Honvéd), Kovács István (Szombathelyi Haladás).
Támadók: Magos Mátyás (Újpest FC), Elek Bence (Videoton), Czár Richárd (Budapest Honvéd), Angyal Norbert (DVSC-TEVA), Gyurján Bence (Szombathelyi Haladás), Tóth Lajos (DVSC-TEVA).

 

Legfrissebb hírek

Tíz magyar arany a karatésok ISKA-világbajnokságán

Egyéb egyéni
32 perce

Másodpercekre volt a sereghajtó Budakalász a győzelemtől a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
46 perce

Ez gyorsan ment: egy év után visszajutott a Serie A-ba a Venezia

Olasz labdarúgás
52 perce

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
54 perce

NB I: Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Gyász: elhunyt Bikár Péter válogatott jégkorongozó, olimpikon

Jégkorong
1 órája

Puskás–Suzuki-kupa: A Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
1 órája

A Ferrari az élre tört; problémák a Mercedesnél a miami sprintidőmérő előtt

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik