Koeman meghívhatja Szűcs Lajost a keretbe

Vágólapra másolva!
2010.03.06. 10:21
null
Szűcs Lajos teljesítményére Erwin Koeman is felfigyelt (Fotó: Török Attila, archív)
Címkék
Bár az előzetes hírek szerint labdarúgó-válogatottunk szövetségi kapitánya ezen a hétvégén többek között a vasárnapi Pápa–Debrecen bajnokit is a helyszínen nézte volna végig – elsősorban Szűcs Lajos teljesítményére figyelve –, a 48 esztendős holland szakvezető ezúttal biztosan nem győződik meg személyesen a noteszébe bekerült pápai kapus formájáról.

„A kapitány az oroszok elleni szerdai mérkőzést követően pénteken hazautazott Hollandiába, ezen a hétvégén nem megy ki egyetlen magyar stadionba sem – adott tájékoztatást a szakember programjáról Szekeres Tamás, a válogatott technikai igazgatója. – A stáb tagjaival csütörtökön még megbeszélte a szerdai felkészülési meccs tapasztalatait, összegezték a látottakat, de más hivatalos programja nem volt Erwin Koemannak."

Szűcs Lajos neve az Oroszország elleni találkozót követően vetődött fel – a helyszínen tartózkodó újságírók közül többen is úgy látták, Király Gábor bizony benne volt az ellenfél góljában.

A pápai kapus viszont megvédte kollégáját.

„Én nem éreztem, hogy hibás lenne – mondta határozottan Szűcs Lajos. – Olyan magasságban csapódott a kapuja elé a labda, hogy nyilvánvalóan meglepte őt. A kapufánál álló embereknek már régen ki kellett volna fejelniük a labdát."

Szűcs Lajosnak mindenesetre már az is jólesik, hogy egyáltalán szóba került a neve a válogatott kapcsán. A 36 éves kapus tőlünk tudta meg, hogy Erwin Koeman nem lesz ott a vasárnapi, Debrecen elleni bajnokin.

„Engem egyelőre nem keresett a kapitány – mondta a rutinos játékos. – Én is csak az ismerőseimtől értesültem róla, hogy esetleg személyesen is megnéz, de ennél többet nem tudok. Egy biztos: ha hívnak, örömmel megyek."

Legfrissebb hírek

Erste Liga: a Brassó és a Gyergyó is győzött otthon

Jégkorong
49 perce

F1, Mexikóvárosi Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
53 perce

Ökölvívás: három bronzérem a fiúktól az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kosár NB I: simán nyert a címvédő Szolnok, kikapott Kecskeméten a Pécs

Kosárlabda
1 órája

Könnyedén győzött Luxemburg ellen a magyar női válogatott

Magyar válogatott
1 órája

Vasas-siker Kaposváron, a női röplabdabajnokságban

Röplabda
1 órája

A Gyöngyöst könnyedén verve törte meg rossz sorozatát az ETO

Kézilabda
1 órája

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik