U20-as vb: Örülök, hogy újrarúgatták a tizenegyesemet - Németh K.

Vágólapra másolva!
2009.10.17. 00:37
Címkék
SOMOGYI ZSOLT JELENTI KAIRÓBÓL Németh Krisztián örömébe némi üröm vegyült, hiszen miközben bronzérmes U20-as labdarúgó-válogatottunk immár ünnepelt, a játékos még nem tarthatott a csapattal, tudniillik kisorsolták doppingellenőrzésre. A csatár ennek ellenére természetesen pozitívan összegezte a nap történéseit.

„Hihetetlen milyen az én formám... Miközben a csapat már ünnepel, én várhatok a doppingellenőrzésre” – kezdte némi szomorúsággal a hangjában a csatár, ám aztán örömmel beszélt a Costa Rica ellen tizenegyesek után megnyert mérkőzésről.a Costa Rica ellen tizenegyesek után megnyert mérkőzésről.

„Jobbak voltunk a bronzmeccsen, és a hajrában befújt büntető is teljesen jogos volt, ugyanis megrántott az ellenfelem, amitől elvesztettem az egyensúlyomat, így tizenegyes volt a helyes ítélet. Nagyon örülök, hogy Voli (Koman Vladimir – a szerk.) magabiztos ítélet-végrehajtó volt, és nem tagadom, annak is örülök, hogy a játékvezető a tizenegyespárbajban újrarúgatta velem a labdát.”

 „Ez a csapat ismét bizonyította, hogy mennyi tartás van benne, hiszen a sírból hoztuk vissza a találkozót. Örülök, hogy így alakult. Az a legkevesebb, hogy a bronzérmet hazavisszük, mert nagyon megérdemelte ez a csapat” – mondta elégedetten a csatár.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
56 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik