Válogatott: Grosics nem híve a túlzott várakozásnak, de bizakodik

2009.09.05. 15:27
Címkék
Az Aranycsapat kapusa, Grosics Gyula úgy véli, a svédek elleni ma esti vb-selejtezőn hatalmas lépést tehetünk a világelit felé, ahonnan nagyon hiányzik a magyar válogatott.

„Nem tudok kimenni a svédek elleni mérkőzésre, de a televízióban természetesen nyomon követem. A kibicnek semmi sem drága, ezért azt mondom: a magyar csapat győzelmét várom Svédország ellen. A legnagyobb jelentőségű mérkőzés következik szombat este – mármint magyar szempontból –, ha nyerünk, nagy lépést teszünk a továbbjutás felé” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Grosics Gyula.

„Nagyon rég vettünk már részt világversenyen, éppen ideje lenne, mert nagyon hiányzott a magyar csapat onnan – legalábbis számunkra. Egyetértek a felfokozott hangulattal, örülök, hogy sokan szurkolnak a magyar válogatottnak, de nem vagyok híve a túlzott várakozásnak, mert annak mindig csalódás a vége…” – folytatta a 83 éves Fekete Párduc.

„Abban reménykedhetünk, hogy a mieink felszálló ágban vannak, a svédek pedig – ha igaz, amit írnak – nem olyan jók, mint korábban” – tette hozzá a 86-szoros válogatott kapus.

Legfrissebb hírek

A Konferencialiga-búcsú után egymás ellen próbál javítani a Debrecen és az ETO FC

Labdarúgó NB I
20 perce

Két londoni próbálkozás, két gól: Arsenal–Manchester City 2–0

Angol labdarúgás
56 perce

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
1 órája

Belga szélsővel erősített a BL-címvédő PSG

Francia labdarúgás
1 órája

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
1 órája

Elhunyt Roska János, a Népsport egykori munkatársa

Egyéb egyéni
2 órája

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
2 órája