Válogatott: Juhász játékára van esély a portugálok ellen

Vágólapra másolva!
2009.09.08. 20:43
Címkék
Másfél órás edzéssel ért véget válogatottunk felkészülése a szerdai, Portugália elleni vb-selejtezőre (Puskás-stadion, 20.45), holnapra már csak a szokásos déli taktikai értekezlet marad.

 

Juhász Roland játékára van esély (fotó: Németh Ferenc)
Juhász Roland játékára van esély (fotó: Németh Ferenc)

Túl a különböző taktikai variációk gyakorlásán, a tréningen az volt a legizgalmasabb, hogy a sérültek hogyan mozognak: Szélesi Zoltán egyáltalán nem edzett, Rudolf Gergely teljesen külön gyakorolt társaitól, Juhász Roland pedig részben „különórázott".

A kiadós bemelegítés után számos, kimondottan a hangulatot javító labdás gyakorlat szerepelt a programban, majd Erwin Koeman szövetségi kapitány két csapatra osztotta játékosait és azokkal, akik az előjelek szerint nem tartoznak a kezdőtizenegybe kiszemeltjei közé, tulajdonképpen a portugálok várható játékát imitáltatta.

Az edzés végén dr. Pánics Gergely, válogatottunk orvosa arról tájékoztatta a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapját, hogy a jelenlegi helyzet szerint Szélesi Zoltán biztosan nem tudja vállalni a játékot, Rudolf Gergely szerepeltetésére is csekély az esély, de némileg jobb a helyzet Juhász Roland esetében.

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 7 5 2 14–3 +11  17
2. Magyarország 7 4 1 2 9–4 +5  13
3. Svédország 7 3 3 1 8–3 +5  12
4. Portugália 7 2 4 1 9–5 +4  10
5. Albánia 8 1 3 4 4–8 –4  6
6. Málta 8 1 7 0–21 –21  1
AZ 1. CSOPORT MENETRENDJE
2008.09.06. Albánia–Svédország 0–0
2008.09.06. Málta–Portugália 0–4 (Said 26. – öngól, H. Almeida 61., Simao 72., Nani 78.)
2008.09.06. Magyarország–Dánia 0–0
2008.09.10. Svédország–Magyarország 2–1 (Källström 55., Holmén 63., ill. Rudolf 90+3.)
2008.09.10. Portugália–Dánia 2–3 (Nani 42., Deco 86.–11-es, ill. Bendtner 84., C. Poulsen 90., D. Jensen 90+2.)
2008.09.10. Albánia–Málta 3–0 (Bogdani 45., Duro 83., Dalku 89.)
2008.10.11. Magyarország–Albánia 2–0 (Torghelle 49., Juhász 81.)
2008.10.11. Dánia–Málta 3–0 (S. Larsen 10., 47., Agger 29. – 11-esből)
2008.10.11. Svédország–Portugália 0–0
2008.10.15. Málta–Magyarország 0–1 (Torghelle 23.)
2008.10.15. Portugália–Albánia 0–0
2009.02.11. Málta–Albánia 0–0
2009.03.28. Málta–Dánia 0–3 (Larsen 12., 23., Nordstrand 89.)
2009.03.28. Albánia–Magyarország 0–1 (Torghelle 39.)
2009.03.28. Portugália–Svédország 0–0
2009.04.01. Magyarország–Málta 3–0 (Hajnal 7., Gera 80., Juhász 94.)
2009.04.01. Dánia–Albánia 3–0 (Andreasen 31., S. Larsen 37., C. Poulsen 80.)
2009.06.06. Albánia–Portugália 1–2 (Bogdani 29., ill. Almeida 27., B. Alves 93.)
2009.06.06. Svédország–Dánia 0–1 (Kahlenberg 22.)
2009.06.10. Svédország–Málta 4–0 (Källström 22., Majstorovic 52., Ibrahimovic 56., M. Berg 58.)
2009.09.05. Dánia–Portugália 1–1 (Bendtner 42., ill. Liédson 87.)
2009.09.05. Magyarország–Svédország 1–2 (Huszti 79. – 11-esből, ill. Mellberg 8., Ibrahimovic 94.)
2009.09.09. Magyarország–Portugália
2009.09.09. Málta–Svédország
2009.09.09. Albánia–Dánia
2009.10.10. Portugália–Magyarország
2009.10.10. Dánia–Svédország
2009.10.14. Dánia–Magyarország
2009.10.14. Portugália–Málta
2009.10.14. Svédország–Albánia

 

Legfrissebb hírek

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
8 perce

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
30 perce

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
1 órája

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
1 órája

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

Angol labdarúgás
1 órája

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2 órája

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik