Koeman Mészáros Norbertre is számít a svédek ellen

2009.09.02. 11:09
null
Mészáros Norbert Kaká ellen már bizonyított – most Ibra ellen készülhet (fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A DVSC-TEVA labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette: Erwin Koeman szövetségi kapitány behívta a válogatott keretébe Mészáros Norbertet.

 A magyar válogatott a svédek és a portugálok elleni sorsdöntő világbajnoki selejtezőkre készül. Ha a debreceni csapattal a Bajnokok Ligája főtáblájára jutó hátvéd bemutatkozik a nemzeti tizenegyben, ő lehet a 923. játékos, aki a címeres mezt magára öltheti.

Erwin Koeman szövetségi kapitány – miután Bodnár László tragikus, halált okozó közúti balesete miatt lemondta a válogatottságot – hétfőn Szélesi Zoltánt hívta meg a legjobbak közé, aki a napokban kötelezte el magát a hajdúságiakhoz. Ezzel Rudolf Gergely mellett az AC Milan ellen a ligaválogatottban már bemutatkozó Mészáros a harmadik Loki-játékos a keretben.

„Délelőtt edzésre készültem, már túl voltam a gyúratáson, mikor szólt Herczeg András, hogy irány Telki. A meglepetéstől szóhoz sem jutottam, nagyon örülök, hogy ott lehetek a keretben. Igyekszem olyan teljesítményt nyújtani, amelynek köszönhetően ott ragadhatok a csapatban" - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Mészáros.

Információink szerint Erwin Koemannak azért (is) volt szüksége még egy belső védőre, mert Juhász Roland kisebb sérüléssel küszködik, és nem biztos, hogy részt vehet az esti válogatott edzésen az egymás közötti játékban.

Erwin Koemannak súlyos védőgondjai vannak, hiszen Vanczák Vilmos sérült, Tímár Krisztián és Gyepes Gábor pedig egyaránt kevés lehetőséget kap klubcsapatában. Gyepes mindössze egy Ligakupa-meccsen játszott ebben a szezonban, Tímár pedig az első három bajnoki után kikerült a Plymouthból.

 ERWIN KOEMAN KERETE A VB-SELEJTEZŐKRE

Kapusok: Babos Gábor (NEC Nijmegen), Fülöp Márton (Sunderland), Király Gábor (1860 München), Köteles László (Racing Genk)


Védők: Fehér Csaba (NAC Breda), Juhász Roland (Anderlecht), Tímár Krisztián (Plymouth), Gyepes Gábor (Cardiff City), Bodor Boldizsár (Roda JC), Gaál Miklós (Amkar Perm), Szélesi Zoltán (DVSC-TEVA), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA)

Középpályások: Huszti Szabolcs (Zenit), Dzsudzsák Balázs (PSV), Halmosi Péter (Hull City), Gera Zoltán (Fulham), Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Vadócz Krisztián (Osasuna),
Tóth Balázs (Racing Genk), Dárdai Pál (Hertha BSC), Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers)

Támadók: Torghelle Sándor (Augsburg), Rudolf Gergely (DVSC-TEVA), Priskin Tamás (Ipswich Town)

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 6 5 1 13–2 11 16
2. Magyarország 6 4 1 1 8–2 6 13
3. Portugália 6 2 3 1 8–4 4 9
4. Svédország 6 2 3 1 6–2 4 9
5. Albánia 8 1 3 4 4–8 –4 6
6. Málta 8 1 7 0–21 –21 1
EURÓPAI 1. SELEJTEZŐCSOPORT, A HÁTRALEVŐ MÉRKŐZÉSEK
2009.09.05 Dánia–Portugália
2009.09.05 Magyarország–Svédország
2009.09.09 Magyarország–Portugália
2009.09.09 Málta–Svédország
2009.09.09 Albánia–Dánia
2009.10.10 Portugália–Magyarország
2009.10.10 Dánia–Svédország
2009.10.14 Dánia–Magyarország
2009.10.14 Portugália–Málta
2009.10.14 Svédország–Albánia
Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a 8. lett 200 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
2 perce

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
24 perce

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
29 perce

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
30 perce

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
35 perce

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
52 perce

Urbán Zita a 15. helyen végzett 3000 méter akadályon az atlétikai Eb-n

Atlétika
1 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája