U18: vereség a szlovákoktól a csehországi tornán

2009.08.27. 15:11
Címkék
U18-as labdarúgó-válogatottunk szerdán Szlovákiával mérkőzött meg Csehországban, a 16. Vaclav Jezek-emléktornán. A mieink nem játszottak rosszul, de ahogy kedden Ukrajnától, úgy most is 1–0-s vereséget szenvedtek. Ennek ellenére még továbbjuthatnak, ám ehhez pénteken le kell győzniük Románia korosztályos együttesét.
Pisont István szövetségi edző a Roma Gábor – Szvoboda Szabolcs, Kelemen Dávid, Baráth Botond, Farkas Márk (Tóbiás Zsolt, a 34. percben) – Németh László (Widecker József, 77.), Kalász Milán – Lengyel Gyula, Tóth Lajos (Czár Richárd, 41.), Horváth Gergő (Vernes Richárd, 41.) – Mohácsi Rudolf összeállításban küldte pályára a csapatot.

A fiatalok a mezőnyben jó teljesítményt nyújtottak, de helyzetbe csak ritkán kerültek, s ezeket a lehetőségeket sem tudták kihasználni. A szlovákok a 20. percben, egy jobb oldali beadás után gólt szereztek, s előnyüket a lefújásig megőrizték.

„Ugyanaz történt, mint tegnap: ismét nagy harc folyt a pályán, és a meccs egyetlen gólját ellenfelünk érte el – mondta a mérkőzést követően Pisont István. – Voltak időszakok, amikor kifejezetten ígéretesen futballoztunk, de ismét kiütközött nagy hibánk: nem tudjuk kellően kihasználni a lehetőségeinket. Azonban nem adjuk fel, pénteken győzni szeretnénk Románia ellen.”

Mivel a nap másik találkozóján Ukrajna 3–0-ra felülmúlta Romániát, a mieink még továbbjuthatnak csoportjukból, ha pénteken 16.30-kor nyernek a románok ellen, s az ukránok megverik a szlovákokat.

Legfrissebb hírek

Együtt énekelték a Székely Himnuszt a Csíkszereda és a Sepsi szurkolói – videó

Minden más foci
3 perce

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
24 perce

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
34 perce

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
56 perce

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
1 órája

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
1 órája

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
2 órája

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
2 órája