MLSZ: győzött és ezzel ötödik lett az U17-es válogatott

2009.08.08. 20:46
Címkék
U17-es válogatottunk a 29. Nemzetközi Ifjúsági Torna zárónapján, szombaton Románia ellen lépett pályára. A mieink Földes Milán és Károly Bálint góljával 2–0-ra megnyerték a meccset, és ezáltal megszerezték a torna ötödik helyét. Az aranyérmet Csehország szerezte meg, a második Szerbia lett, a harmadik helyen pedig Izrael végzett.

Zsivoczky Gyula szövetségi edző Steer Bence – Markos Kristóf (Hajdú Ádám, a 66. percben), Tóth Ferenc, Czégel Máté (Tar Zsolt, 78.), Bodó Norbert – Kállai István, Károly Bálint – Földes Milán, Radó András, Hosszú Péter (Karacs Roland, 60.) – Serfőző Bence (Vakulya Balázs, 53.) összeállításban szerepeltette a gárdát.

"Csapatunk az utolsó meccsen is igen egységes volt, az első félidőben igen hatékonyan és eredményesen futballoztunk. A másodikban is sok lehetőségünk volt, és bár ezeket már nem tudtuk kihasználni, győzelmünk teljesen megérdemelt volt. A torna fontos állomás volt az őszi Eb- selejtezőkre való felkészülésünkben, sok játékosunk tudta megmutatni értékeit" – nyilatkozta a mérkőzés után Zsivoczky Gyula.

Legfrissebb hírek

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
1 perce

Népsport: Overathtal cserélt mezt Abonyi Attila, aki ma lenne 80 éves

Népsport
10 perce

Öttusa: „A döntő napjának reggelén sem gondoltam volna, hogy eljutok idáig” – Bauer Blanka az isztambuli Eb-ről

Egyéb egyéni
23 perce

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
1 órája

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
1 órája

Szalai József: Megtanultam, milyen, ha csak magamra számíthatok

Labdarúgó NB I
2 órája

Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
9 órája