U21: liverpooli és debreceni fiatalok Van Buuren keretében

2009.08.06. 13:06
Címkék
Kihirdette a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő keretet Wilco van Buuren, az olimpiai válogatott szövetségi kapitánya.
Magyarország hat ponttal a 3. csoport élén áll, a második éppen az aktuális ellenfél, Wales, amely egyszer legyőzte Luxemburgot, egyszer pedig döntetlent játszott ellene. Bosznia-Hercegovina és Olaszország még nem lépett pályára. A selejtezőket követően a tíz csoport első helyezettjét, valamint a négy legjobb másodikat párokba sorsolják, s oda-visszavágós rájátszás során dől el, melyik lesz az a hét csapat, amely 2011-ben a házigazda Dániával kiegészülve megküzd az Európa-bajnoki címért. A torna egyben olimpiai selejtező is lesz, négy együttes kvalifikálja magát a 2012-es londoni ötkarikás játékokra.

Az olimpiai válogatott kerete

Kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool FC), Somodi Bence (Diósgyőr)
Mezőnyjátékosok: Debreceni András (Budapest Honvéd), Korcsmár Zsolt (Újpest FC), Lázár Pál (Videoton FC), Pintér Ádám (MTK Budapest), Présinger Ádám (Videoton FC), Gyömbér Gábor (Pápa FC), Huszák Tamás (DVSC-TEVA), Koman Vladimir (AS Bari), Stieber Zoltán (TuS Koblenz), Szabó Ádám (MTK Budapest), Szabó László (Pécsi MFC), Szakály Dénes (Videoton FC), Varga József (DVSC-TEVA), Vass Ádám (Brescia Calcio), Németh Krisztián (Liverpool FC), Szilágyi Péter (DVSC-TEVA)

Legfrissebb hírek

Blaskó Mihály örül, hogy barátjával élhette át élete egyik legnagyobb élményét

Csupasport
4 perce

Íme, az Elefántcsontpart–Norvégia meccs kezdői

Foci vb 2026
13 perce

Elefántcsontpart az Inter csatárával kezd, a norvégoknál kimaradt a Dortmund védője

Foci vb 2026
24 perce

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
48 perce

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
55 perce

Így élte meg a tizenegyespárbajt a holland és a marokkói kispad

Foci vb 2026
59 perce

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
1 órája

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik