MLSZ: magyar-német futballcsúcs hétfőn Budapesten

MLSZ MLSZMLSZ MLSZ
2009.07.20. 00:28
Címkék
A világfutballban is jelentős szerepet játszó, UEFA végrehajtó bizottsági tag Theo Zwanzigernek, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) elnökének vezetésével népes delegáció érkezik vasárnap este Magyarországra. A küldöttség tagjai hétfő délelőtt kétoldalú tárgyalásokat tartanak a vendéglátó MLSZ vezetőivel, majd a nap folyamán látogatást tesznek a Parlamentben, illetve a magyar szövetség telki edzőcentrumában, kedden pedig Komáromban – olvasható az MLSZ honlapján.
A tárgyaláson – amelyeken az eddig is kiemelkedően jól működő kétoldalú kapcsolatok további erősítését célzó egyeztetés mellett a nemzetközi labdarúgás témái is szóba kerülnek majd – a DFB-t Theo Zwanziger mellett Walter Desch elnökségi tag, Roger Lewentz tartományi államtitkár, a szövetség több munkatársa, valamint az 1954-es világbajnokság berni döntőjében ellenünk győztes nyugatnémet csapat csatárlegendája, Horst Eckel képviseli, az MLSZ részéről pedig Kisteleki István elnök, Bordás György főtitkár és Bienerth Gusztáv nemzetközi igazgató lesz a vendéglátó. A megbeszélés végeztével a vendégek és a házigazdák (kiegészülve Buzánszky Jenővel, Szepesi Györggyel és az adidas részéről Császári Attilával) a Parlamentbe tesznek látogatást, ahol Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke ad fogadást a részükre. Délután Telki következik a programban, miután Németországban is élénk az érdeklődés az MLSZ világszínvonalú edzőközpontja iránt. Este a két szövetség első számú vezetője a Duna TV szokásos Sportaréna című magazinműsorában válaszol Knézy Jenő kérdéseire. Tekintettel arra, hogy – túl a két egykori főszereplő, Buzánszky Jenő és Horst Eckel baráti, jó kapcsolatán – a Rajnai Labdarúgó-szövetség és a Komárom-Esztergom Megyei Labdarúgó-szövetség már a múltban is rendkívül intenzív módon működött együtt, a vendégek kedden Komáromba látogatnak, ahol egyebek mellett várhatóan sok szó esik majd a nemrég alapított és bírósági bejegyzés alatt álló, a helyi utánpótlás-nevelés hatékonyságának javítására létrehozott Buzánszky Jenő Alapítvány jelentős támogatásáról is.
Legfrissebb hírek

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
9 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája