Labdarúgás: sportpályát neveztek el Lantos Mihályról

2009.05.23. 19:51
Címkék
Lantos Mihálynak, a legendás Aranycsapat balhátvédjének nevét vette fel ünnepélyesen a budapesti Csömöri úti egykori Vörös Meteor sportközpont.
A fotón balról jobbra: Dunai Antal, Kollarik Tamás, Lantos Mihályné, Halász Iván alpolgármester, Sándor Csikar és Garaba Imre

A pályát részben ma is az MTK – Lantos egykori klubja – fiataljai használják, miközben a zuglói önkormányzat a tulajdonos, s a híres játékos élete nagy részében a kerület lakója volt.

A testületben Kollarik Tamás indítványozta a sportközpont elnevezését, és szombaton Lantos Mihály özvegyével együtt leplezhette le a bejárat mellé elhelyezett új emléktáblát.

Az ünnepélyes aktusra napra pontosan a híres Magyarország–Anglia mérkőzés (7:1) 55. évfordulóján került sor – a Népstadionban 104 ezer néző előtt játszott meccs első gólját Lantos Mihály szerezte szabadrúgásból.

A zuglói ünnepségen részt vett az MLSZ képviseletében Dunai Antal alelnök, az MTK részéről többek között Sándor Károly, s a válogatott csapattársakat még Grosics Gyula, az utódokat pedig Garaba Imre képviselte. A helyi önkormányzat a következő három évben teljesen felújítja és átépíti a sportközpontot.
Legfrissebb hírek

Atlétikai Eb: Szenderffy Dániel tizedik lett hármasugrásban

Atlétika
8 perce

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
17 perce

Kriszt Sarolta: Nem izgultam, éretten tudtam végigcsinálni az egészet

Atlétika
37 perce

Egyelőre Istókovics István a legjobb magyar a nyirádi Vörös Katlanban

Egyéb autó-motor
1 órája

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
1 órája

Atlétikai Eb: a 19 éves Kriszt Sarolta a hatodik helyen zárt a hétpróbázóknál

Atlétika
1 órája

Szalah bemutatkozott, a Trabzonspor döntetlennel hangolt a Fradi elleni El-párharcra

Minden más foci
1 órája

U20-as világbajnok és Magyar Kupa-győztes védőt igazolt a Kispest-Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája